2016-04-30

Ne szóval szeressünk, ne is nyelvvel, hanem cselekedettel és valóságosan. (1Jn 3:18) Az igazi szeretet a nehéz helyzetekben mutatkozik meg. Előfordult már önnel, hogy csalódott valakiben, többet várt volna tőle? Azt mondják, az igaz barát a bajban ismerszik meg. Azt hiszem, ebben nagy igazság van. Hogy mennyire vagyunk képesek másokat szeretni, ez gyakran a nehézségek idején derül ki. Erről szól ez a történet is. A Japánt megrázó hatalmas földrengés során történt. A földrengést követően az egyik mentőosztag egy fiatalasszony házához ért, ahol a repedéseken keresztül látni lehetett a fiatal nő holttestét. Az asszony teste furcsa térdeplő pozícióban volt, mintha imádkozott volna. Törzse előredőlt és két kezével valamilyen tárgyra támaszkodott. A ház az asszony hátára és fejére omlott. Nagy nehézségek árán a mentőosztag vezetője átnyúlt kezével a keskeny nyíláson, és próbálta elérni az asszony testét. Azt remélte, hogy talán még mindig életben találja. Viszont a hideg, merev test, ennek az ellenkezőjéről árulkodott. Az osztag majdnem tovább is állt a következő romokba dőlt ház irányába, de valamilyen oknál fogva az osztagvezetőnek olyan ellenállhatatlan érzése támadt, hogy vissza kellene menniük a holt asszony házához. Visszament, ismételten letérdelt, és kezeivel benyúlt a keskeny résen, hogy megtapogassa az asszony teste alatt lévő kevés helyet. Hirtelen izgatottan felkiáltott: Egy gyermek! Egy gyermeket találtam! Közös erőfeszítéssel az osztag tagjai óvatosan egyenként elmozdították a romokat a halott asszony körül. Egy virágos takaróba göngyölt, három hónapos kisfiú feküdt az édesanyja holtteste alatt. Nyilvánvaló, hogy az asszony a lehető legnagyobb áldozatot hozta meg, hogy fia életét megmentse. Háza összeomlásakor saját testével védte meg fiát. Amikor az osztagvezető karjaiba vette, a kisfiú még mindig békésen aludt. A mentőorvos is gyorsan ott termett, hogy megvizsgálja a kisfiút. Amikor a takarót szétnyitotta, egy mobiltelefont talált benne, egy SMS üzenettel a képernyőjén: „Ha ezt túléled, emlékezz arra, hogy nagyon szeretlek!" A jelenlévők a telefont kézről kézre adták, és egymás után fakadtak könnyekre. A nap gondolata:  Nem az számít, hogy mennyit adunk, hanem hogy mekkora szeretet fektetünk az adásba. (Teréz anya)

2016-04-29

Tiszteld apádat és anyádat…(2Mózes 20:12) Könnyűnek tűnik kimondani és megélni e parancsolatot. Pedig nem az. Mélyítse el bennünk az Igét a következő történet: Egy férfi elvitte az idős apját egy étterembe, és mivel a bácsi már nem tudott olyan szépen, tisztán falatozni, mint évekkel ezelőtt, végtelen türelemmel segített neki. A vendégek nem voltak ilyen megértőek: megvető tekintettel bámulták a párost, testbeszédük pedig arról árulkodott, hogy szeretnék, ha mihamarabb távoznának az étteremből. Miután befejezték az evést, a férfi a mosdóba vezette az édesapját, hogy segítsen neki letakarítani a ruháját: a kis öreg nadrágja és inge ugyanis tele lett morzsával és ételfoltokkal. Ezután megfésülte az apja haját, feladta rá a kabátját, és megtörölgette a szemüvegét. Amikor kijöttek, a férfi kifizette a számlát, karon fogta apját, majd elindult vele kifelé. Mindenki némán, megvetően figyelte őket. Senki sem értette, hogy tudja valaki így megalázni magát mindenki előtt. Hirtelen azonban egy vendég felállt, és odament a férfihoz. „Elnézést, valamit itt hagyott, nem?" - kérdezte tőle. „Nem uram, nem hiszem." - felelt a férfi. „De igen. Itt hagyott egy leckét, egy tanulságot minden fiúnak és minden apának." Az étteremben még nagyobb csend lett. De ez inkább a szégyen és a rádöbbenés csendje volt. A férfi elmosolyodott, és apjával együtt kimentek az utcára. A nap gondolata: Az apák megszentelt élete a fiaknak gazdag öröksége. (Spurgeon)

2016-04-28

Taníts úgy számlálni napjainkat, hogy bölcs szívhez jussunk. (Zsolt 90:12) Mai Igénket elmélyíti szívünkben a következő történet:    Egy ember elment a bölcshöz: - Álmot láttam, de sehogy sem tudok rájönni, mi az értelme. Kérlek, segíts rajtam! - Hallgatlak - bólintott a bölcs. - Az utcán mentem, a mi utcánkban, ahol minden nap járok. Olyan is volt álmomban, mint egyébként; nem volt semmiféle változás rajta, csak annyi, hogy nagy szürke göröngyökkel volt tele a járda. Amikor megrúgtam az egyiket, rájöttem, hogy ezek nem göröngyök, hanem kövek. Egyet zsebre vágtam, hogy megmutassam a barátomnak, akihez indultam. Amikor elővettem, kettévált a kezemben. Belül szikrázó, tiszta ragyogású volt. Azonnal tudtam (bár nem értek hozzá), hogy ez gyémánt! Rohantunk az ékszerészhez, de közben telepakoltuk a zsebeinket a csúnya, szürke kövekkel, hátha. Az ékszerész vágta, csiszolta a kettévált követ, végül fel is mutatta, hadd lássuk mi is, hogy sziporkázik: - Még soha nem találkoztam ilyen nagy és tiszta gyémánttal - lelkesedett. Kipakoltam a sok egyforma szürke kövemet. Ő bizalmatlanul nézte a sötétlő halmot, majd legyőzve utálkozását, egyet megfogott és vijjogó gépével kettévágta. Smaragd volt. A következő rubin, utána valami csodaszámba menő ritkaság, és aztán így végig. Felfoghatatlan kincs feküdt előttem, szikrázott, tündökölt ezerféle színben, a belsejükben rejtőző érték. Én pedig döbbenetemben felébredtem. De nem tudok szabadulni az álomtól. Mondd, mit jelenthet? - A szürke kövek a mindennapjaid, Barátom! Éppen ideje, hogy felfedezd: valóságos kincsesbánya a mindennapok sokasága. Dolgozni kell rajtuk, az igaz, de ha jól megmunkálod őket, gazdagabb leszel mindenkinél. Már reggel vedd kezedbe napodat, hogy megláthasd benne a hűség gyémántját, a bizakodás smaragdját, a szeretet rubinszínű áldozatosságát! Mától kezdve soha nem beszélhetsz "szürke hétköznapokról", hiszen láttad, mi rejlik bennük. A nap gondolata: Ossz szeretetet, bárhová mész: Legfőképpen a saját házadban… ügyelj rá, hogy mindenki jobb érzésekkel és boldogabban távozzék tőled, mint ahogyan jött. Légy Isten jóságának élő kifejeződése; jóság ragyogjon a szemeidben, a mosolyodban, meleg, üdvözlő szavaidban. (Teréz anya)

2016-04-27

„Ímé, boldogoknak mondjuk a tűrni tudókat. Jóbnak tűrését hallottátok, és az Úrtól való végét láttátok, hogy igen irgalmas az Úr és könyörületes." (Jakab 5,11) Nem kell abba a hibába esni, hogy mindent megmagyarázunk. Isten akarata nem egy olyan háló, amelyiken nincs lyuk. Isten akarata a rossz időkben bizalmat kér, a bizalom megalkotja bennünk a türelmet. Jób története végén kiderül, hogy Isten megmagyarázhatatlan szeretettel veszi őt körül. Ha egyedül is volt, Isten végig ott volt mellette. Ha vitázott is, ezt az Istennel tette. Ez a jelenlét a lényeg. Jób nem értette, mégis egyfolytában Isten erőterében akart maradni. Lehet, hogy vannak olyan pillanatok, amikor csak a keresztre tudunk nézni, és nem értjük. Egyébként az életünk legtöbb dolgát, anélkül hogy ezt észrevennénk, valójában nem értjük, és nem is vagyunk képesek az eszünkkel követni. Azokban a percekben, amikor elejtjük az értelem mankóját, érdemes Istent kivárni. Érdemes Krisztusra nézni, aki ártatlanként végképp nem tudta tudatának követésével megérteni azt, ami vele történik, de hagyta magát. Az Isten cselekedett vele. Jób tűrése ezt jelenti. Ez a türelem hosszú távon jó gyümölcsöt terem. (F.Á.) A nap gondolata: Isten nem azt kívánja tőled, hogy érzéseidet vizsgáld, hanem hogy bízzál az Ő szavában. (Conkey)

2016-04-26

„Ímé, boldogoknak mondjuk a tűrni tudókat. Jóbnak tűrését hallottátok, és az Úrtól való végét láttátok, hogy igen irgalmas az Úr és könyörületes." (Jakab 5,11) Az élet egyik legnehezebb leckéje az, hogy a dolgoknak nincs mindig értelmük. Jób könyve szól arról, hogy ezt az igazán derék embert, Jóbot megpróbálja az Isten, elveszi mindenét, és még a barátai sem értik meg. Mindez azért történt, hogy kiderüljön, mennyire igaz ember. Ismerjük a könyv végét, Isten megkönyörült rajta, és mindenét sokszorosan visszakapta. Miért szenved az igaz? Kérdezzük ezzel a könyvvel együtt évszázadok óta. Miért érezzük, hogy bár nem vagyunk olyan nagy bűnösök, mégis éppen rajtunk van Isten ostora. A hazug ember könnyen kimondja: bocsánat, és még meg is tapsolják. Én meg gyötrődöm vétkeimmel, szeretnék jobb lenni, és nem tudok. Nekem fáj, és mégis újra és újra elkap az indulat, megsebzem szeretteimet. Miért? A Biblia azért jó könyv, mert nem válaszol minden kérdésre. Nem recepttár, nem esettanulmány, amelyben az élet minden dolgára pontos eligazítást találunk, hanem egy olyan könyv, amely a létünket érinti meg. Jób története azt mondja el, hogy Isten cselekedete nem mindig látszik azonnal. Isten nem egy szobor, aki mindig olyan közel van hozzánk, ahogyan szeretnénk, hanem egy élő személy, aki néha távol is van. Mit tegyünk azokban az időkben, amikor távol érezzük Őt? Mit tegyünk azokkal a dolgokkal, amiket nem értünk? Csak azt tehetjük, hogy várunk. A mai kor szeret mindent megmagyarázni, azonnalivá és praktikussá tenni. A Biblia azonban nem zárja ki a megérthetetlen dolgokat, mint ahogyan Jób történetét sem. Itt nagyon keménynek láthatjuk az Istent. De ha ez a keménység nem volna, talán nem lenne súlya a puhaságnak, a szeretet lágyságának sem… (F.Á.) A nap gondolata: Hinni annyit tesz, mint bízni, és pedig teljesen bízni Isten Fiának személyében, munkájában, érdemében és hatalmában.

2016-04-25

„Ugyanis ennyi idő múltán már tanítóknak kellene lennetek, mégis arra van ismét szükségetek, hogy titeket tanítson valaki az Isten beszédeinek alapelemeire, mert olyanokká lettetek, mint akiknek tejre van szükségük, nem kemény eledelre." (Zsid 5,12) A hétköznapi életben egyre gyakrabban halljuk azokat a kifejezéseket, hogy Y illetve Z generáció. A 20-30 év körüli fiatalok mai generációját hívják így, akikre – természetesen általánosítva - jellemző, hogy egyre később akarnak önállósodni, egyik iskolát kezdik a másik után, halmozzák a végzettségeket, diplomákat, de elköltözni otthonról, önálló életbe kezdeni nincs kedvük. Annyi iskolát elvégeztek már, annyi mindent tanítottak már velük, hogy már régen tanítókká kellene lenniük, de ők inkább megint és újra elkezdenek tanulni valamit. Az önálló élet, a munkaerőpiacon való megjelenés túl kemény eledel számukra, inkább megmaradnak a gyermeki létet jelentő tejnél, a szülői ház komfortjánál. Hány éve vallod magad Krisztus-követőnek? Talán több éve, évtizede. S milyen utat tettél meg ez idő alatt? Gyermeki hited mellé ragasztottál tudást, bibliaismeretet, vallásismeretet is? A Biblia könyveit fel tudod sorolni? Egy imádságot meg tudsz fogalmazni? Mertél már kilépni az iskolapadból, hogy egy bizonyságtétel erejéig gazdagíts másokat? Vagy ugyanott tartasz, mint évekkel ezelőtt, a kis igés kártyák üzeneténél: „Jézus szeret!", „Isten szeretet!" – és hasonló közkedvelt igék szintjén? Van igényed egyéb táplálékra is? Hitben érett, nagykorú emberként vágyj többre is, mint a betlehemi jászolban békésen szendergő kis Jézus képe! Merj és akarj tartalmasabb, hited fejlődését szolgáló fogást kérni! A megtöretett test és kiontatott vér bűntörlő erejét kiskorú értelemmel magunkra nézve élőnek és hatónak venni egyszerűen nem lehet. Már tanítóknak kellene lennetek… A gomba módra szaporodó, elvetemült tanításokkal bíró szektáknak esélyük sem lenne az „emberhalászatra", ha mi, önmagunkat keresztyénnek valló emberek komolyan vennénk ezt az intést, s egyrészt ismernénk saját hitünk tanításait,  másrészt pedig nem csak venni szeretnénk az ige áldásait, hanem a hit iskolájában továbblépve végre mernénk mások tanítójává is lenni! /Gyallai Henrietta/ A nap gondolata: Abban hinni, hogy Isten igazat mond, nem volna szabad nehéznek lenni.

2016-04-24

Amit tehát szeretnétek, hogy az emberek veletek cselekedjenek, ti is ugyanazt cselekedjétek velük… (Máté 7:12) Mai Igénk Jézus jól ismert aranyszabálya. Egy történet még közelebb hozhatja szívünkhöz: Drew Dudley egy kis egyetemre járt, az egyetem utolsó napján egy lány lépett oda hozzá, és elmondott egy történetet, ami négy évvel korábban történt. A lány így mondta el: az iskolakezdés előtti napon, egy hotelszobában voltam anyámmal és apámmal. Meg voltam rémülve, és annyira meg voltam győződve arról, hogy nem tudom végigcsinálni, és nem vagyok kész az egyetemre, hogy zokogni kezdtem. Anyu és apu bámulatosak voltak. Azt mondták: nézd, tudjuk, hogy félsz, de azért menjünk el az első napra, és ha bármikor úgy érzed, hogy nem tudod végigcsinálni, semmi gond, csak szólj, és hazaviszünk. Szeretünk bármi is történjen. Így másnap elmentem, – folytatta a lány - és amikor a sorban állva, a beiratkozásra készülődtünk, körülnéztem, és egyszerűen tudtam, hogy nem leszek rá képes. Tudtam, hogy nem vagyok kész az egyetemre. Tudtam, hogy fel kell adnom. Majd így folytatta: meghoztam a döntést, és abban a pillanatban hihetetlen nyugalom vett erőt rajtam. Anyámhoz és apámhoz fordultam és mondtam, hogy haza kell mennünk, majd ugyanabban a pillanatban kiléptél a Hallgatói Egyesület épületéből és a legidétlenebb kalapot viselted. Őrületes volt! Volt nálad egy nagy tábla, amivel egy jótékonysági szervezetet reklámoztál. Meg egy vödör, tele nyalókával. Körbejártál, nyalókát osztogattál a sorban állóknak, és a szervezetről beszéltél. Aztán odaértél hozzám, megálltál előttem, rám bámultál. Aztán a mellettem álló srácra néztél. Mosolyogva belenyúltál a vödörbe és nyalókát adtál neki, és azt mondtad: ezt a nyalókát a melletted álló csodaszép lánynak kell adnod. A lány hozzátette: Én még soha életemben nem láttam senkit olyan gyorsan, annyira zavarba jönni, mint ezt a fiút. Répavörös lett, és rám sem mert nézni, amikor felém nyújtotta a nyalókát. Annyira rosszul éreztem magam emiatt, hogy elvettem a nyalókát, és ahogy ezt tettem, zord kifejezés ült az arcodra. A szüleimre néztél és azt mondtad: most nézzék meg! Nézzék meg! Első nap távol az otthonától és már édességet fogad el egy idegentől! Öt méteres körzetben fuldoklott mindenki a nevetéstől. Abban a pillanatban tudtam, hogy nem adhatom fel. Tudtam, hogy pont ott vagyok, ahol lennem kell. Ott, ahol otthon vagyok. A következő négy évben egyszer sem beszéltünk. De most hallottam, hogy elmész, és el kellett jönnöm, hogy elmondjam: rendkívülien fontos ember vagy az életemben és hiányozni fogsz. Isten áldjon! Majd a lány elsétált. Pár lépés után még megfordult és mosolyogva azt mondta: Lenne itt még valami. Még mindig azzal répavörös sráccal járok. Aztán másfél év múlva meghívót kaptam az esküvőjükre. Drew Dudley elmondta: megrendítő a gondolat, hogy ekkora hatással voltam valaki életére. Annyira naggyal, ami egy lányt arra késztet, hogy négy év után, egy idegenhez lépve azt mondja: elképesztően fontos ember vagy az életemben. Élj úgy, hogy mások hálásak legyenek érted és gondold végig, hogy te nem tartozol valakinek egy ilyen vallomással? A nap gondolata:  Élj úgy, hogy ne vegyenek észre ott, ahol vagy, de hiányozz onnan, ahonnan elmész.

2016-04-23

„Ezekre emlékeztesd, és az Isten színe előtt bizonyságot téve kérd őket: ne folytassanak haszontalan szóharcot a hallgatók romlására. Igyekezz kipróbált emberként megállni az Isten előtt, mint olyan munkás, aki nem vall szégyent, hanem helyesen fejtegeti az igazság igéjét. A szentségtörő, üres fecsegők elől pedig térj ki, mert egyre messzebb mennek az istentelenségben, és szavuk úgy terjed, mint a rákos fekély." (2Tim 2,14-17) Érdemes megfigyelni, ahogyan az apostol az emberi beszéd sokszínűségéről beszél, hiszen mindannyiunk hangulatát meghatározza, hogy hogyan szólnak hozzánk, és mi hogyan szólunk másokhoz: kérd őket; ne folytassanak haszontalan szóharcot; helyesen fejtegeti az igazság igéjét, szentségtörő, üres fecsegők; szavuk úgy terjed, mint a rákos fekély… Igen, haszontalan szóharc lehet akár az Isten ügyében való misszió is, ha azt erőszakos hittérítés formájában kívánjuk megvalósítani. Csak ott lehet helyesen fejtegetni az igazság igéit, ahol Istennel szemben alázat van, ahol a befogadásra készség van, ahol a megértésre szándék van. Ahol ez nincs meg, ott a bizonyságtétel sem más, nem több mint haszontalan szóharc. Akkor többet ér egy csendes imádság, és a példamutató élet – szavak nélkül. De összességében véve, gondold csak végig az elmúlt néhány napodat, mi jellemezte beszédedet ezek közül? Kértél valakit, a meggyőzés eszközével élve – vagy inkább haszontalan szóharcokba bonyolódtál? Próbáltad helyesen fejtegetni az igazság igéit, vagy csak a magad igazát hajtogattad, nem engedve belőle jottányit sem?  Minden szavadról meggyőződve tudtad mondani, hogy az igazság igéit tartalmazza, igazságtartalmában kétely nélkül biztos voltál, vagy beálltál az üres fecsegők sorába, pletykálkodó és szentségtörő szavakat szaporítva? Szavaink is képesek olyan károkat és veszélyeket előidézni, mint a rákos fekély. Észrevétlenül, alattomosan terjedve, a hallgató(k) romlására. Talán a te lelkedben és emlékedben is elevenen élnek még ilyen szavak, melyeket úgy éreztél, hogy érdemtelenül, igazságtalanul kaptál valakitől, és mind a mai napig szinte mérgeznek belülről. Megszabadulni ezektől, kiirtani ezek nyomát nagyon nehéz, szinte lehetetlen. Akár szándékosan, akár meggondolatlan felindultságból hangoztak el. De gyülekezeten, közösségen belül is mekkora szakadást, rombolást tud okozni egy rosszindulatú rágalomáradat. Főleg egy olyan világban, ahol arc és név nélkül bárki köpködhet az internet nyitott felületén, szavai következményei elől szépen elbújva. Láthatatlanul, a mélyben, a lélek csendjében rombolnak, pusztítatnak ezek a szavak. Elég egy bántó, egy rosszindulatú, egy hízelkedő, egy áskálódó, egy irigy szó, hogy egy lavina elinduljon. Elég volt a teremtés hajnalán a kígyó egyetlen hazug szava, hogy az első emberpárt és vele a teremtett emberiséget elszakítsa Istentől. Elég volt egyetlen ravasz szó, hogy elültesse a kételkedés, a nagyravágyás, a látszani akarás csíráját. S azóta az első ravasz szó óta mi is megtanultuk ügyesen csavarni a szavakat. Szavuk úgy terjed, mint a rákos fekély… Te hova akarsz tartozni? Betegséget akarsz terjeszteni szavaiddal, vagy képes vagy meglátni a másik példát, a Krisztusnak szavait, ki áldott orvosként a betegek gyógyítására élt, szólt, cselekedett. Haszontalan szóharcokba nem bocsátkozott, inkább elvonult imádkozni, és tanítványait is úgy indította, hogy ahol nem fogadják őket készséggel, annak a helynek még a porát is rázzák le sarujukról. Ellenben ha szólt, szavaiban igazság, erő, gyógyító hatalom volt. Ne félj, csak higgy! -  Eredj el, és többé ne vétkezzél! - Kelj fel és járj! -  Leányka, neked mondom, ébredj fel!  - Nagy a te hited, legyen úgy, amint kívánod! /Gyallai Henrietta/ A nap gondolata: Hét nyelven beszélni könnyebb, mint egy nyelven hallgatni. (Zeller)

2016-04-22

„Igyekezz kipróbált emberként megállni az Isten előtt, mint olyan munkás, aki nem vall szégyent, hanem helyesen fejtegeti az igazság igéjét. A szentségtörő, üres fecsegők elől pedig térj ki, mert egyre messzebb mennek az istentelenségben, és szavuk úgy terjed, mint a rákos fekély." (2Tim 2,15-16) Szabad áramlásokkal teli, globális világunk előnyeit élvezve rendre veszélyérzet nélkül elfogyasztunk mindent – utat engedve minden tanításnak, istentelenségnek, szektás beszédnek –, ami keresztyén hitünk alapjait ássa alá. Eszünk ágában sincs az apostol intése alapján a szentségtörő beszédek elől kitérni, inkább kíváncsi érdeklődéssel fordulunk oda mindenhez, ami újat, mást, meghökkentőt kínál. Észre sem vesszük, csak eszmélés nélkül engedjük, hogy a rákos fekély terjedni kezdjen családjainkban, közösségeinkben. S fiataljaink, gyermekeink keresztyén alappal indulva így csatlakoznak végül a Mormon egyház közösségéhez, vagy döntenek úgy, hogy az Iszlámot Államot akarják szolgálni, vagy találják vonzónak a sátánista formákat, vagy fényevőként elhiszik, hogy egy csecsemőt nem kell táplálni, mert megszokja a fény tápláló erejét. Mennyi hókuszpókuszt képesek vagyunk megenni, beengedni. Mint rákos fekély terjed ma is az istentelenség sok formája, családjainkat, keresztyén egyházainkat, s túlzó szavak nélkül mondhatjuk: nyugati civilizációnkat fenyegetve, s mi nem vesszük észre, csak ha már komoly sérülésektől vérzünk. Mert nem vagyunk hitükben kipróbált emberek, nem vagyunk elveikben edzett szolgák! Látásunk sincs sokszor a veszélyre! Mindenből csak kicsit fogyasztunk, az nem veszélyes… Mindenből csak kicsit engedünk be, tanításból, idegenből, kultúrából – az nem veszélyes… Látjuk az elmúlt hónnapok történéseiből, mennyire nem veszélyes. Minden rákos megbetegedés csak 1-1 beteg sejttel kezdődik, de ha már elindult a folyamat, a legedzettebb szervezetnek is borzasztó koncentrált küzdelembe kell kezdenie, hogy a betegséget megállítsa, visszaszorítsa. Kipróbált, hitében edzett emberként küzdj ma is családod, gyülekezeted tisztaságáért, lelki egészségért! /Gyallai Henrietta/ A nap gondolata: Sok ember az Isten adta lelki eledelnek – az Igének csak az illatával él, és éhen hal mellette. (Victor János)

2016-04-21

„Igyekezz kipróbált emberként megállni az Isten előtt, mint olyan munkás, aki nem vall szégyent, hanem helyesen fejtegeti az igazság igéjét." (2Tim 2,15) Kipróbált ember. Kire mondanánk? Kipróbált ember a sokat tapasztalt, aki a jég hátán is megélne, mert gazdag élettapasztalatából adódóan helyt tud állni minden élethelyzetben. Nem Superman, nem hollywoodi szuperhős, csak Istennek megedzett, kipróbált embere. Bennünket is hány és hány próba, kemény élethelyzet edzett már. Ne akarjuk ezeket meg nem történtté tenni, letagadni, elfelejteni, ezek is mind hozzájárultak, hogy bizonyos szempontból kipróbált emberként meg tudjunk állni Isten előtt, és emberek előtt. A mondat címzettjének, Timóteusnak is Isten előtt, de emberekkel szemben is meg kellett állnia, kipróbált emberként. Akkor, a Kr. u. 1. században élő gyülekezetek számára a legveszélyesebb támadás, tévtanításként az úgynevezett gnoszticizmus volt. Nem szeretnék belefolyni ennek filozófiai boncolásába, de sok szempontból mondhatjuk, hogy akár egy ma divatos szellemi irányzatról is beszélhetnénk. Egy kis filozófia, egy kis ezotéria, egy csipetnyi misztika, éppen csak leheletnyi vallással fűszerezve, bőven nyakon öntve nagy adag szabadossággal: nincs kötelezettség, nincsenek korlátozó szabályok, mindenki kénye-kedve szerint fogyaszthatja, ízlésének megfelelő adagolással. Minden történelmi időben tuti recept. Könyvesboltok polcai hasonló tartalmú könyvekkel vannak tele, bölcsességirodalom, életvezetési tanácsok vagy éppen ezoterikus irodalom címszó alatt. Mindenből egy kicsi, jól megkutyulva: jól fogyasztható maszlag. Mi pedig hajlunk is rá, hogy mindent megegyünk, mert nem vagyunk az igében, a hitünkben, a vallásunkban kipróbált emberek, vagyis közel sincs olyan mértékű tapasztalat bibliaismeret, hittapasztalás vonatkozásában a hátunk mögött, hogy egyáltalán csak felismernénk a tévtanítás veszélyét. Nem szólal meg a fejünkben a vészcsengő, hogy hoppá, ez ellent mond az én hitemnek! Az én vallásom nem ezt tanítja! Ebből a szempontból sajnos nem vagyunk kipróbált emberek! Hogy érzed, te Isten előtt és az ember által folyamatosan gerjesztett bábeli zűrzavarban képes vagy kipróbált emberként megállni? Képes vagy helyesen fejtegetni az igazság igéjét, vagy hajolsz egyik bölcselkedés felől a következő önimádó próféta felé? /Gyallai Henrietta/ A nap gondolata: Az evangéliumnak azért van sokak előtt a legcsekélyebb tekintélye, mert azt munkálja, hogy az elsők utolsók legyenek, és az utolsók elsők. (Luther Márton)

2016-04-20

„Igyekezz kipróbált emberként megállni az Isten előtt, mint olyan munkás, aki nem vall szégyent, hanem helyesen fejtegeti az igazság igéjét. A szentségtörő, üres fecsegők elől pedig térj ki, mert egyre messzebb mennek az istentelenségben, és szavuk úgy terjed, mint a rákos fekély."(2Tim 2,15-16) A Kr. u. 1. században sem volt ismeretlen a rákos megbetegedések veszélye, ma pedig szinte minden család kénytelen szembenézni, megküzdeni a kórral. Sajnos mindannyian tudjuk sorolni az efféle megbetegedések ismérveit: egyrészt, hogy minden rákos betegség alattomos, mert észrevétlenül kezd kialakulni, tünetek nélkül képes rombolni, s amikor fény derül a betegség létére, ott már komoly tünetek vannak általában. Aztán tudjuk jól, hogy gyorsan terjed, onnantól kezdve, hogy kiderül a betegség, versenyfutás az idővel minden nap. Ennek a betegségnek a képét használja hasonlatként az apostol, amikor fiatalabb szolgatársát, Timóteust próbálja leveleiben felkészíteni a gyülekezet vezetésének várható nehézségeire.  Nem hallgatja el ugyanis, hogy hitéért, hitének igazságáért, az evangélium tisztaságáért, az éppen születőben, kialakulóban lévő egyházának megmaradásáért harcolnia kell majd. „Harcold meg a hit nemes harcát"; „mint Krisztus Jézus jó katonája..." – fogalmaz más igeversekben szintén az apostol. Mert mindig lesznek rákos fekélyként terjedő veszélyes tényezők, melyek rombolni, ártani, szakítani, aláásni akarnak. És ezekkel szemben a kényelmes közöny egyenlő a halállal. Mintha felfedeznénk, hogy szervezetünkben felütötte fejét egy rákos betegség, s azt mondanánk: nem foglalkozom vele, majd megoldják a sejtjeim. Ezen hozzáállás egyenes következménye a pusztulás. Az életben maradáshoz küzdeni kell, akarni; az evangélium terjedését, a missziót is akarni kell, nem ölbe tett kézzel várni a fejlődést, a változást.  Ugyanebben a levelében három emberi példát sorol az apostol: küzdeni az evangélium ügyében, mint a sportoló, mint a földműves, mint a katona. Vagyis naponként cselekedni, áldozatot hozni, szó szerint küzdelmeket vívni. A földművelésből élő ember számára nem is létezik olyan, hogy szabadság, vagy táppénz. Ha akarja a betevő falatot, hajnaltól alkonyatig munkálkodnia kell. Egy sportolónak is hiába lenne a vágya az olimpia, ha közben lusta lenne akár csak egyetlen izzadságcseppet áldozni érte. S egyetlen katona sem mondhatja azt veszélyhelyzetben, hogy ma nem védem meg a hazámat, mert pihenőnapom van…          Legyen bölcsességünk ma is, hogy felismerjük a hitünkre veszélyt jelentő körülményeket; tudjunk szólni és cselekedni, ha az igazság úgy kívánja. Tudjuk hitünk tisztaságát – ha kell – Krisztus jó katonájaként megvédeni; s ha kell, haszontalan szóharcoktól távol maradva, csendes imádságban kérni Isten békességét! /Gyallai Henrietta/ A nap gondolata: A legdicsőségesebb munkában sem óvhatjuk meg magunkat az ellaposodástól és lelki megszegényesedéstől. Teremtő erőket csak a Teremtővel való tartós közösségben nyerhetünk. (Kroecker)

2016-04-19

Jól vigyázzatok tehát, hogyan éltek; ne esztelenül, hanem bölcsen, kihasználva az alkalmas időt, mert az idők gonoszak. (Efezus 5:15-16)  Íme, egy történet, amely jól megvilágítja, mennyire fontos az idő, melynek minden perce ajándék számunkra: A padlás félhomályában a magas, hajlott hátú öregember még jobban meggörnyedve igyekezett odajutni a felhalmozott dobozokhoz az egyik padlásablak mellett. A pókhálókat félresöpörve leemelte a felső dobozt, s a fény felé tartva egyik fényképalbumot a másik után szedegette ki belőle. Valaha csillogó, most már megfakult tekintete vágyakozva várta, hogy meglássa azt, akiért feljött ide. Úgy indult az egész, hogy emlékeiből előbukkant élete nagy szerelme, s tudta, hogy ezekben az albumokban találhat fényképet róla. Csendben, türelmesen lapozgatott, s pár pillanat múlva már el is süllyedt az emlékek tengerében. Világának forgása nem állt meg felesége elvesztésével, de a múlt emléke sokkal élőbb volt lelkében, mint a jelen magányossága.  Ahogy félretette az egyik poros albumot, előkerült valami, ami rég felnőtt fia gyermekkori naplójának tűnt. Nem emlékezett, hogy valaha is járt volna a kezében, vagy, hogy tudomása lett volna arról, hogy kisfia naplót vezet. „Minek őrizgette Elisabeth mindig a gyerekek régi lomjait?" morfondírozott, ősz fejét csóválva. Felnyitva a megsárgult lapokat, egy rövid mondatra esett a tekintete, ami önkéntelen mosolyra késztette. A szeme csillogása is visszatért egy percre, ahogy a szívét megérintő kedves szavakat olvasta. Hallotta a kisfiú hangját, aki túl gyorsan nőtt fel ugyanebben a házban, és akinek a hangja az évek során teljesen elhalkult az emlékezetében. A padlás teljes csöndje és a tiszta lelkű hét éves kisfiú szavainak varázsa élete egy elfeledett korszakába repítette vissza az öregembert.  Újra belenyúlt a dobozba, és ugyanarra az évre szóló saját régi üzleti naplóját vette ki belőle. Leült egy ócska asztal mellé az ablak alá, és egymás mellé tette a két naplót Az övé bőrkötésű volt, a neve aranyozott betűkkel belevésve. A fiáé gyűrött, kopott volt, alig látszott már rajta a Jimmy felirat. Öreg ujjaival végigsimított a betűkön, mintha újra tisztán láthatóvá akarná tenni az idő és a használat során megkopott nevet. Kinyitotta saját naplóját, s tekintete egy mondatra esett, ami egyedül állt az egyik lapon. Feltűnt, mert a többi napok tele voltak bejegyzésekkel. Önnön gondos keze írásával ezek a szavak álltak az oldalon: „Az egész napot elvesztegettem a Jimmyvel való horgászatra. Nem fogtunk semmit." Nagyot sóhajtott, majd remegő kézzel megkereste Jimmy naplójában ugyanazt a napot, június 4-ét. Erősen megnyomott, még tétova, nagy betűkkel ez volt odaírva: „Apával horgászni voltunk. Életem legszebb napja." A nap gondolata: Példakép lenni a gyermekek előtt mély szeretet nélkül olyan, mintha hold lennél, amely világít ugyan, de semmi meleget nem ad. Légy melegítő nap, mely sugaraival mindent beragyog.

2016-04-18

Eredj a hangyához, te rest, figyeld, hogy mit tesz, és okulj! Bár nincs vezére, elöljárója vagy uralkodója, mégis biztosítja a kenyerét nyáron, begyűjti eledelét aratáskor. Meddig fekszel, te rest, mikor hagyod abba az alvást? Még egy kis alvás, egy kis szunnyadás, összetett kézzel fekvés: így tör rád a szegénység, mint útonálló, és a szűkölködés, mint egy fegyveres ember. (Péld 6:6-11) Tele van nekünk szóló üzenettel igeszakaszunk. Figyelj és okulj! Ezek a szavak érintettek meg elsőre mai Igénkből. Figyelmesen és okulásra készen élünk-e? Ez fontos kérdés, attól függetlenül, hogy mennyi idősek vagyunk. Mindig van kire, mire figyelni és van miből okulni. A hangyáktól is tanulhatunk. Szorgalmas, előrelátó népség. Ezzel szemben az ember sokszor a ma oltárán feláldozza a jövőjét. Az Élj a mának jelszava pillanatnyilag vonzónak tűnhet, de hosszú távon nem sok jót ígér. Az Igében szereplő szegénység és szűkölködés sok ember osztályrésze. Van hiba a rendszerben bőven, lehet másokat is okolni, de úgy gondolom, hogy erre is igaz: a saját házunk táján kell szétnézni és sepregetni. Időnként szívszorító látnom, hogy családok mennyire nehezen élnek, de amikor ugyanabban a családban jelen van az erős dohányzás és az átlagon felüli alkoholfogyasztás, akkor bennem átértékelődik sok minden. De vajon akik így élnek, eljutnak-e a saját felelősségük felismerésére vagy mindig mindenért más a hibás? Talán még Isten is… Légy szorgalmas és okulj! Ha kell, tanulj a hangyáktól is. Egyáltalán nem szégyen… A nap gondolata: A haszontalan szolga ahelyett, hogy magát okolná, a munkahelyét ócsárolja.

2016-04-17

Gondviselés Életet és kegyelmet szerzettél számomra, és a te gondviselésed őrizte az én lelkemet.  (Jób 10,12) John Knox skót reformátor a családi étkezéseken mindig ugyanazon a helyen ült, az asztal végén. Egy este úgy történt, hogy a helye üres maradt, mert nem ült a helyére, anélkül hogy tudta volna, miért is ül másik helyre az asztalnál. Egyszer csak dörrenést hallottak, az ablakon besüvített egy golyó, horzsolta az üresen hagyott széket, végül az asztali lámpa talpába fúródott. Kétségkívül ezt a golyót Knoxnak szánták, de Isten megmutatta, hogy Ő vigyáz az övéire, nem hagyja, hogy bántódásuk essen. Mert az Úr oltalma az igazaknak, Megmenti őket sok ínségükből, Vélük vagyon és tőle megtartatnak. És hogy őhozzá fordulnak szívből, A gonosztévőktől megszabadítja, És jelenvoltával vigasztalja.   /Református Énekeskönyv 37. Zsoltár 7. vers/ (P.Á.) A nap gondolata: Isten előtt csak megalázkodni és ujjongani lehet. Megalázkodni, hogy ami vagy, kegyelemből vagy, tehát nincs okod gőgre, fennhéjázásra, mert mindent ingyen vettél, - de ujjongani, hogy ingyen ekkora ajándékot vettél. (Ravasz László)

2016-04-16

Fülöp beszélni kezdett, és az Írásnak ebből a helyéből kiindulva hirdette neki Jézust. (ApCsel 8,35) Tudunk-e Fülöpök lenni mások számára? Ez is nagy kérdése igeszakaszunknak. Ugyanis Fülöp abból az ézsaiási részből kiindulva, melyet olvasott, de nem értett a kincstárnok, beszélt Jézusról. Elmondta neki, hogy ez a szakasz Jézusról szól. Benne teljesedett be. Isten Fia, az Úr Jézus Krisztus közénk jött, ő vállalta a szenvedést értünk is, helyettünk is, miattunk is.  Ismerjük az Igét annyira, hogy másoknak beszéljünk róla? Ismerjük Jézust annyira, hogy másoknak beszéljünk róla? Csak arról tudunk bizonyságot tenni, ami bennünk van. Ha Krisztus él bennünk, arról tudunk beszélni. Ha még nem él bennünk, akkor az maximum egy ködös valami lehet, de nem egy engedelmes, az Úrra mutató bizonyságtétel. Krisztus tanítványai bizonyságtévő emberek. Örömmondó békekövetek, akik hirdetik a Szabadító, az Úr Jézus közénk jövetelének értelmét, célját, ránk nézve való minden áldását. Krisztus nélkül nincs bűnbocsánat, sem örök élet. De Krisztusban mindezt megkaphatja mindenki, aki hit által elfogadja. Ám először hallania kell erről embertársainknak. Lehet, hogy éppen tőlünk. Vegyük komolyan azt, hogy használni akar bennünket az Úr. Legyünk vele és mellette, majd engedjük, hogy elküldjön oda és azokhoz, akikhez akar. S ne felejtsünk el róla bizonyságot tenni, rámutatni az Úr Jézusra, akire mindenkinek – személyválogatás nélkül – szüksége van.   A nap gondolata: A világ jobban tudja, mint mi, hogy mi illik Isten népéhez. A keresztény embertől mindig megkívánja, hogy Istennek tetsző élete legyen, s megbotránkozik, szemrehányást tesz, és lenézi az olyan hívőt, aki méltatlan hitéhez.

2016-04-15

„Érted is, amit olvasol?" Erre az így válaszolt: „Hogyan érthetném, míg valaki meg nem magyarázza?" (ApCsel 8:30-31) Az etióp kincstárnok, pénzügyminiszter olvasta az Igét, noha nem értette. Ebből az az üzenet hangzik felénk, hogy olvassuk az Igét akkor is, ha nem értjük. Vannak mondatok, szakaszok a Szentírásban, melyeket nem értünk. Még mi, lelkészek sem. De ez ne tántorítson el az Ige olvasásától. Kérhetjük Isten Lelkét, hogy világosítsa meg előttünk az Ige üzenetét, s van, hogy minden emberi segítség nélkül ez meg is történik. Isten Lelke egyszer csak eljuttatja szívünkhöz az adott Ige üzenetét, jelentését. De van olyan is, hogy az Úr küld valakit, akin keresztül eljut hozzánk az Ige. Talán ismerős az a rövid történet, mely szerint két ember beszélget és az egyik így szól: Tudod, engem nagyon zavar, amit nem értek a Bibliából. Mire a másik így válaszol: Engem pedig az zavar, amit értek belőle. Amit megértünk az Igéből, és mégsem tesszük, azok zavarjanak csak nyugodtan. Mert törekednünk kell az Ige megértésére, de a megvalósítására is! Vágyakozunk az Ige megértésére? Ha igen, akkor járjunk el a templomba, az istentiszteleti alkalmakra. Élünk ezzel a lehetőséggel vagy a kifogásokat keressük és soroljuk ezzel kapcsolatban – is?  A nap gondolata: Amennyivel világosabb a nap minden más világosságnál, annyival világosabb a Szentírás minden más könyvnél.

2016-04-14

Egy etióp férfi, a kandakénak, az etiópok királynőjének udvari főembere, aki egész kincstára fölé volt rendelve, és Jeruzsálemben járt az Istent imádni, visszatérőben hintóján ülve olvasta Ézsaiás prófétát. (ApCsel 8, 27-28) Tekintsünk önmagunkra az Igének azon mozzanatánál, hogy a kincstárnok az Igét olvasta, és vizsgáljuk meg: mi milyen gyakran olvassuk a Szentírást? Az a tapasztalatom, hogy sok református soha nem olvassa a Bibliát. Ha csak egy is lenne, már az is sok lenne, de számuk meghatározhatatlanul sok. Ez megdöbbentő dolog. Isten akar hozzánk szólni, s minket nem érdekel? Gondolkodjunk el azon, hogy örülnénk annak, ha a kedvenc sportolónk, énekesünk, színészünk naponta beszélne hozzánk? Bizonyára igen. És ha a világ Ura akar szólni, az nem érdekel? A Biblia ugyanis Isten kijelentése, Urunk akar megszólítani minket naponta általa.  Református egyházunk az Ige egyházának tartja magát.(S más keresztyén egyház is így van ezzel ~szerk. megjegyzése) Hitünk és életünk zsinórmértéke a Szentírás. A reformáció egyik jelmondata úgy hangzik, hogy Sola Scriptura, vagyis Egyedül a Szentírás. Ez a mérce, az irányvonal, amihez az egész életünket szükséges igazítani. Vagy nem is olvassuk? Nem is vesszük komolyan? Akkor pedig igencsak csodálkozunk, amikor odajönnek hozzánk emberek és úgy beszélnek a Bibliáról, mint a papok szoktak a szószéken? Érvelnek, magyaráznak, bizonygatnak, mi pedig nem tudunk mit szólni, mert annyira nem ismerjük az Igét. Olykor bizony a lesajnált kis vallási közösségek tagjai könnyedén idéznek a Bibliából, mert ismerik, olvassák, tanulmányozzák és egyházunk tagjai sokszor csak annyit tudnak mondani, hogy én református vagyok, az is maradok, ne zavarjanak, kérem. Az addig rendben van, hogy valaki tudja, hogy ő református, de ez milyen módon jelenik meg az életében? Bibliás református? Ismeri Isten Igéjét, vagy alig-alig valamit a Szentírásból? Tudok-e érvelni a Biblia alapján? Akár a Biblia üzenetét kiforgatókkal szemben is, vagy csak hátrébb húzódok? A nap gondolata: A te hatásod erre a világra attól függ, hogy milyen hatással volt reád a Biblia. (Kilburn)

2016-04-13

Az Úr angyala pedig így szólt Fülöphöz: „Kelj fel, és menj Dél felé a Jeruzsálemből Gázába vezető útra, amely néptelen." Ő felkelt, és elindult. És íme, egy etióp férfi, a kandakénak, az etiópok királynőjének udvari főembere, aki egész kincstára fölé volt rendelve, és Jeruzsálemben járt az Istent imádni, visszatérőben hintóján ülve olvasta Ézsaiás prófétát. (ApCsel 8, 26-28) A legjobb, a legáldásosabb az, ha az ember azonnal igent tud mondani az Úr küldő szavára és el is indul. Fülöp így tett. Elindult a néptelen úton és bizonyos idő múlva – erről nem számol be Igénk – találkozik az etióp kincstárnokkal. Ma ezt úgy mondanánk, hogy a pénzügyminiszterrel. Ez a magas rangú tisztviselő pedig Isten Igéjét olvasta. Vajon hány ország vezető embere veszi kezébe a Szentírást? Hány vezető tisztséget betöltő embernek fontos Isten szava, útmutatása? Imádkoznunk kell olyan vezetőkért, akik ismerik és megtartani igyekeznek a Biblia tanításait. Könyörögnünk kell olyan emberekért, akik merik képviselni az Urat egy ország előtt is. Fontos döntések kapcsán nem felejtik el az Urat megkérdezni az adott témában.    A nap gondolata: Ne bámulni és kritizálni menjünk a Biblia királyi palotájába, hanem menjünk, hogy megtaláljuk a Királyt, és nyerjünk kegyelmet tőle. (Ravasz László)

2016-04-12

Az Úr angyala pedig így szólt Fülöphöz: „Kelj fel, és menj Dél felé a Jeruzsálemből Gázába vezető útra, amely néptelen." Ő felkelt, és elindult. És íme, egy etióp férfi, a kandakénak, az etiópok királynőjének udvari főembere, aki egész kincstára fölé volt rendelve, és Jeruzsálemben járt az Istent imádni, visszatérőben hintóján ülve olvasta Ézsaiás prófétát. (ApCsel 8, 26-28)          Igénk szereplője, Fülöp, az Úr Jézus tanítványa elindul oda, ahová a küldetése szól és találkozik az etióp kincstárnokkal. Mondhatnánk rá, hogy véletlenül találkoznak. De ne mondjuk.          Nincsenek véletlen találkozások, akkor sem, ha annak tűnik egyik-másik. Talán átéltük már mindnyájan, hogy valaki azt mondta nekünk: téged az Isten küldött. Nekem a közelmúltban volt egy ilyen találkozásom. Ha 10 másodperccel később jön az illető, akkor nem találkozunk, és nem tudunk másfél órát beszélgetni igen fontos dolgokról. Isten küld bennünket emberekhez és rajtunk keresztül akarja üzenetét eljuttatni másokhoz. Vedd észre, értsd meg, hogy téged is küld az Úr és hozzád is küldhet másokat! Az egyik református énekben van a következő: küldj fiaidból, akik nem hiába élvezik kincsed, hirdessék szavad. Hívő életünk több mozzanata is benne van ebben az énekrészletben: a küldetésünk mások felé, hiszen Urunk drága kincseit élvezzük naponként és nem arra kaptuk, hogy megtartsuk, hanem arra, hogy másoknak is átadjuk, hirdessük a csak a Krisztusban megtalálható gazdag életet.  A nap gondolata: Önmagában Jézus leghűségesebb tanítványa sem élőforrás.

2016-04-11

Az Úr angyala pedig így szólt Fülöphöz: „Kelj fel, és menj Dél felé a Jeruzsálemből Gázába vezető útra, amely néptelen." (ApCsel 8, 26) Az Apostolok Cselekedeteiről írott könyvben, a 9. fejezetben Saul megtéréséről olvashatunk. Egy mozzanatot emelnék ki abból a történetből: Anániást elküldi az Úr Saulhoz. Ő pedig megdöbben a küldetésen, hiszen a Krisztus tanítványait üldöző Saulnak nagy híre van, de az Úr szavára indul, találkozik Saullal és elmondja a rábízottakat. Ezt jelenti az engedelmesség. Figyelek, értem és cselekszem az Úr szavát. Milyen gyakran mondhatjuk el ezt magunkról?          Jézus ugyanis azt mondja övéinek: „Nem ti választottatok ki engem, hanem én választottalak ki, és rendeltelek titeket arra, hogy elmenjetek és gyümölcsöt teremjetek." Jézus követői tehát az Úr által kiválasztott emberek, akiknek az a feladata, hogy elmenjenek oda, ahová küldi őket az Úr. A missziói parancs ugyanerről szól: „Menjetek el, tegyetek tanítvánnyá minden népet…" Indulunk? Engedelmesen? Mi is? A nap gondolata: Az engedelmesség minden egyes ténye újabb kapocs, mely szorosabban fűz bennünket Istenhez.

2016-04-10

Az Úr angyala pedig így szólt Fülöphöz: „Kelj fel, és menj Dél felé a Jeruzsálemből Gázába vezető útra, amely néptelen." (ApCsel 8, 26)          Indulunk-e, megyünk-e, ha küld az Úr bennünket? Fülöp mondhatta volna, hogy de Uram, egy néptelen útra menjek?! Nincs értelme. Dehogy megyek. Induljak egy néptelen útra, ahol a madár se jár? Te magad mondod Uram, hogy néptelen, akkor miért is menjek?          Az Úr azonban mindig tudja, hogy mit, miért kér tőlünk. Nekünk tűnhet úgy, hogy valaminek nincs értelme, de ha azt az Úr mondja, akkor mindig megvan a nekünk rendelt biztos célja egy-egy feladatnak, küldetésnek. Fülöp is indult, mert az Úr mondta. Ennyi oka volt rá. Nem több és nem kevesebb. Olykor kevés, vagy egyenesen semmi logika nincs abban, amit az Úr mond. Egy néptelen útra elmenni egyáltalán nem logikus. De az Úr ezt mondta, ezért megyek. A keresztyén élet hitből fakadó többlete ez, mely semmi mással össze nem vethető: mi nem a saját fejünk után kell menjünk, hanem az Úr szavára figyelve indulunk arra, amerre ő küld.          Péter csodálatos halfogásának története is erről szól. Az eredménytelenül végighalászott éjszaka után Jézus egy igehirdetést követően azt mondja Simon Péternek: Evezz a mélyre és vessétek ki hálóitokat fogásra! Ebben a mondatban emberileg nem volt logika. Nappal senki nem halászik, éjszaka pedig semmit nem fogtunk, fáradtak, elgyötörtek vagyunk. De a te szavadra megteszem. De a te szavadra megteszem – ez a tanítványi engedelmesség kulcsa. Nem azért teszünk bizonyos dolgokat, mert mi úgy látjuk jónak, hanem mert az Úr úgy látja jónak és ő akarja.          Van azonban más példa is. Olyan, amelyből azt tanulhatjuk meg, hogy miért ne legyünk engedetlenek. Jónás próféta például tisztán érti az Úr küldő szavát, hogy menjen Ninivébe. És ő elmegy – az ellenkező irányba. S hányszor vagyunk mi is így: értjük tisztán Urunk útmutatását, halljuk, olvassuk az Igét, értjük merre kell mennünk – és mégse megyünk. Megbékélést, bocsánatkérést, vagy –adást, szeretetet, türelmet kér az Úr tőlünk, mi értjük is, de nem tesszük.          Bennünk van az a vágy, hogy hadd lehessek engedelmes, néked élő gyermeked? Semmit nem ér ugyanis, ha Istenünk üzenetét megértjük, de nem tesszük meg azt, amire kér bennünket. A nap gondolata: Az engedelmesség Isten gyermekeinek életfeladata.

2016-04-09

Az Úr angyala pedig így szólt Fülöphöz: „Kelj fel, és menj Dél felé a Jeruzsálemből Gázába vezető útra, amely néptelen." (ApCsel 8, 26)          A Krisztuskövető ember küldetését akadályozhatják bizonyos dolgok, tényezők. Én ezek közül most csak egyet emelek ki, ez pedig a kényelmesség. A közelmúltban láttam is erről egy kis videót. Jézus elbeszélget egyik tanítványával, aki belehuppan egy kényelmes fotelbe és azt gondolja, hogy elég, ha egy nagyobb összeget ad Jézusnak s ezzel le van tudva a tanítványsága. Jézus pedig az illetőt az egyik munkatársához szeretné elküldeni. Sikertelenül. Vizsgáljuk meg önmagunkat, a saját hívő életünket: mennyire vagyunk kényelmes keresztyének? Elküldhet bennünk az Úr valakihez? Vagy talán eszünk ágában sincs menni? Még a családtagjainkhoz, a munkatársainkhoz sem küldhet? Bele lehet kényelmesedni a tanítványságba, ez hatalmas kísértés ránk nézve. Templomba járok rendszeresen – mondhatod erre. Vagy áhítatos füzeteket, netes írásokat olvasok, mert érdekel az Ige üzenete. Igen, ezek fontosak és szükségesek, de ez a könnyebb része a tanítványi életnek. A nehezebb úgy szól, hogy küld az Úr és én megyek. Megyek? Bárhová küldhet? Az Úr által elküldhető emberek vagyunk? Hidd el, van, akihez téged küld az Úr, mert rajtad keresztül keres valakit! A nap gondolata: Az Újtestamentum emberei keveset beszéltek Istenről, de közösségben éltek Vele. (Stanley)

2016-04-08

Az Úr angyala pedig így szólt Fülöphöz: „Kelj fel, és menj Dél felé a Jeruzsálemből Gázába vezető útra, amely néptelen." (ApCsel 8, 26)          Az Úrral lenni – ez a tanítványi élet egyik jellemzője, a másik pedig úgy hangzik, hogy küldetésben lenni. Hiszen Jézus nem azért választotta ki a tizenkettőt, hogy vele legyenek csupán, hanem azért is, hogy utána elküldje őket, hogy hirdessék az Igét. Nem önmagunkért vagyunk keresztyének. Ettől sokkal több a feladata a keresztyén embernek. Ha csak úgy „elvagyunk" a hitünkkel, az kevés. Jézus célja nem az, hogy örüljünk a hitnek és senki mással ne foglalkozzunk. Nem az a cél csupán, hogy megmeneküljünk a kárhozattól, hanem az is, hogy másokat megmentsünk. Persze nem mi vagyunk a megmentők, hanem Krisztus, aki ebben is használni akar bennünket. Ébredj, s töltsd be küldetésed! Egy lélekért se érjen vádja téged, hogy temiattad nem látta meg Őt… A nap gondolata: A szövetség engedelmesség nélkül hatástalan és használhatatlan.

2016-04-07

Az Úr angyala pedig így szólt Fülöphöz: „Kelj fel, és menj Dél felé a Jeruzsálemből Gázába vezető útra, amely néptelen." (ApCsel 8, 26)          Igénk úgy kezdődik, hogy az Úr elküldi egyik tanítványát, név szerint Fülöpöt a Jeruzsálemből Gázába vezető útra, amely néptelen. Milyen üzenet van ebben számunkra? Hiszen ezt kell keresnünk, megtalálnunk és megvalósítanunk. Először is az van benne és vegyük bátran magunkra, hogy Jézus tanítványának lenni azt jelenti, hogy készen állunk odamenni, ahová küld az Úr. A Márk evangéliumának 3. részében ezt olvassuk ugyanis Jézusról: „tizenkettőt választott ki arra, hogy vele legyenek, azután elküldje őket, hogy hirdessék az Igét." Az Úr Jézus tehát két dolog miatt választotta ki a tanítványokat: hogy vele legyenek, és hogy beleálljanak a tőle kapott küldetésbe, s hirdessék az Igét. Ennek a két dolognak csak együtt van értelme és értéke a tanítványi életben.          Tanítványságunkat teszi mérlegre ez az Ige. Aki ugyanis nem szokott Jézussal lenni, az nem keresztyén ember. Maximum csak névlegesen. Aki keresztyén ember, az krisztusi, Krisztushoz tartozó. Rendszeresen vele, mellette van. Imádkozó, Igét olvasó ember. A mai rohanó világban a tanítványok egyik fenyegetettsége, hogy nem töltenek elég időt Jézussal. Valaki így fogalmazott ennek kapcsán: „Ha olyan sok dolgod van, hogy nem érsz rá imádkozni, akkor bizonyos lehetsz, hogy jobban elfoglalod magad, mint ahogy Isten jónak látja." Mennyi időt töltünk az Úr mellett? Az imádság, az igeolvasás mennyire része életünknek? Ezt mindenki tudja önmagáról. Te elégedett vagy vele? És az Úr? A nap gondolata: A külső vallásosság és a formaságok nem helyettesítik az Istennek tetsző életet.

2016-04-06

Mert ezer esztendő annyi előtted, mint a tegnapi nap, amely elmúlt, és mint egy őrjárási idő éjjel. (Zsolt 90,4) Mint a tegnapi nap – mondja az Ige. A tegnapi nap tanulsága számomra, hogy vegyem komolyan a mai napot. A mai nap is nagyon hamar tegnapi nappá lesz. Ha hallom Isten szavát, Isten figyelmezetését, ma kell figyelnem rá, mert gyorsan tegnappá lesz számomra. Ha ma indít a Szentlélek valaminek a megcselekvésére, azt ma kell megtennem, mert igen hamar eltűnik a lehetőség. Azért mondja az Ige egészen határozottan: „Ma, ha az ő szavát halljátok, meg ne keményítsétek a ti szíveiteket" (Zsid 3,15). Mint egy őrjárási idő éjjel – így fejeződik be Igénk. Az éjjeli őrjárat azt mutatja, hogy az éjszaka idején is várnak ránk feladatok. Vannak idők, és vannak helyek, ahol éjszaka is vigyázni és őrködni kell. Az Úr Jézus sohasem szűnt meg arra figyelmezetni a tanítványait, hogy vigyázzanak és imádkozzanak – ezt nekem sem szabad elfelejtenem soha! Az Énekek Énekében olvassuk: „Én elaludtam, de lelkemben vigyázok." (Én 5,2) Még álom idején is vigyáznom kell. Lelkemben vigyázok. A testem őrállója a lelkem. Ha testem alszik, ha a test pihen is, de a lélek mindenkor kész, és mindenkor vigyáz. Ezt ne felejtsük el soha! (P.Á.) A nap gondolata: Isten nem szégyelli a múltadat, ha jelened és jövőd az övé. (Ecsedi Aladár)

2016-04-05

Mert ezer esztendő annyi előtted, mint a tegnapi nap, amely elmúlt, és mint egy őrjárási idő éjjel. (Zsolt 90,4) Hogy miért kell bizonyos szenvedéseken átmennünk, azt sokszor nehezen értjük meg. De Isten előtt nyilvánvaló minden. Amikor a szülők a kicsi gyermeküket kórházba viszik, mert meg kell műteni, bizony az a kicsiny gyermek nem nagyon érti meg, hogy miért kell őt megoperálni, miért kell neki fájdalmat okozni. De a szülő nem várhat addig, hogy a gyereke megértse, hanem cselekedni kell. Éppen az ő érdekében kell cselekedni. Gondoljunk csak Péterre, ő sem értette meg, hogy Jézus miért hajolt le hozzá, hogy megmossa lábait, de ezzel Jézus nem törődött, hanem cselekedett. Csak ennyit mondott neki: „Amit én cselekszem, te azt most nem érted, de ezután majd megérted."(Jn 13,7) Meg kell tanulnia a keresztyén embernek: „most nem, de majd ezután". Meg kell tanulnia azt, amit az egyik ének olyan szépen fejez ki: „Most még sötét homályon át látom az Úr ábrázatát. De nemsoká a mennybe fenn, Őt szemtől szembe nézhetem. Ott látom tiszta fénybe majd, amit itt még homály takart, s zeng ajkam ott új éneket, a Báránynak dicséretet." Nincs hatalmam a tegnapi nap fölött. Ami elmúlt, elmúlt. Olyan ajtó zárult be, ami számomra többet nem nyílik meg soha. Amit tegnap elmulasztottam, amit tegnap nem jól tettem, azt ma még jóvátehetem ugyan, de a megtörténtet meg nem történtté tenni nem tudom többé, és amit elmulasztottam, az úgy marad. Ezért ma békülj ki, ma bocsáss meg, ma menj el ahhoz, akit már oly régen meg akarsz látogatni! (P.Á.) A nap gondolata: Isten malma lassan jár, de rendkívül finoman őröl. (Kroecker)

2016-04-04

Mert ezer esztendő annyi előtted, mint a tegnapi nap, amely elmúlt, és mint egy őrjárási idő éjjel. (Zsolt 90,4) Mi előttünk, emberek előtt ezer esztendő óriási idő. Ezer évvel legfeljebb nemzetek életét mérjük. A mi nemzetünk is nemrég múlt ezer éves és mennyi minden történt ez idő alatt. Isten előtt azonban másként állnak a dolgok. Ezer esztendő előtte csak annyi, mint a tegnapi nap. Sok mindent meg kell tanulnunk ebből. Meg kell tanulnunk azt, hogy magunkat, életünket, bajainkat, szenvedéseinket, küzdelmeinket bízzuk teljesen az Úrra. Ha valami nehéznek, hosszúnak tűnik előttünk, ne zúgolódjuk, mert Isten előtt az nagyon rövid idő csak, és áldásul tudja azt is felhasználni életünkben. Egyik ismerősöm hosszú éveken át munkanélküli volt. Nem volt könnyű a helyzete. Anyagi szükségben voltak, nem tudta mit hoz a jövő, egyik napról a másikra éltek. Sokszor teljesen elcsüggedt, és nem értette miért kell ennek így lennie. Egyre nehezebben telt az idő, már azt gondolta, hogy nem lesz vége ennek a helyzetnek soha. Szinte a hite is megingott Istenben. De egyszer mégis csak lett munkája, Isten kimentette abból a helyzetből. Milyen más lett előtte minden. Az a sok küzdelem, az a sok nélkülözés milyen rövidnek látszott utólag és megértette, hogy „áldásul volt a nagy nyomorúság" számára. Isten meg akar tanítani arra bennünket, hogy ne zúgolódjunk semmi miatt, hanem jegyezzük meg az Igéket: „Akik az Istent szeretik, azoknak minden javokra van." (Róma 8,28) Mert a mi pillanatnyi könnyű szenvedésünk igen-igen nagy örök dicsőséget szerez nékünk; mivelhogy nem a láthatókra nézünk, hanem a láthatatlanokra (2Kor 4,17-18) (P.Á.) A nap gondolata: Vannak, akik sohasem fogynak ki a panaszkodásból, és vannak, akik sohasem fogynak ki a magasztalásból.

2016-04-03

Mert ezer esztendő annyi előtted, mint a tegnapi nap, amely elmúlt, és mint egy őrjárási idő éjjel. (Zsolt 90,4) Keresztyén emberként naponta bele kell néznünk Isten Igéjének tükrébe. Ahogy belenézünk naponta akár többször is a tükörbe, hogy lássuk magunkat, úgy még inkább fontos, hogy lássuk meg azt, amit az Ige tükre mutat nekünk rólunk. Nézzünk bele most az Igében említett ezer esztendő tükrébe, és lássuk meg, hogy mit mutat ez a tükör nekünk. Mindenekelőtt azt mutatja meg, hogy Isten másként látja a dolgokat, mint az ember. Az ember is tapasztalja, hogy minél magasabbra megy, annál jobban át tud tekinteni a dolgok felett. A hatalmas épületek egy magas kilátóból nézve csak játék házaknak tűnnek, a hatalmas épület mellett állva, pedig mi érezzük magunkat „porszem"-nek. Minden viszonyítás kérdése, honnan nézzük, honnan látjuk. Ilyen döntő különbség van az ember és Isten látása között. Mert nem az én gondolataim a ti gondolataitok, és nem a ti útaitok az én útaim, így szól az Úr! Mert amint magasabbak az egek a földnél, akképen magasabbak az én útaim útaitoknál, és gondolataim gondolataitoknál! (Ézs 55,8-9) Az idő is így áll Isten előtt. Ezért mondja a zsoltáros: „Mert ezer esztendő annyi előtted, mint a tegnapi nap, amely elmúlt, és mint egy őrjárási idő éjjel."(P.Á.) A nap gondolata: Nincs igazi béketűrése annak, aki csak annyit akar szenvedni, amennyi neki tetszik, s csak attól, aki neki tetszik. (Kempis Tamás)

2016-04-02

Az ajándék „Meg van írva: Nem csak kenyérrel él az ember, hanem minden igével, amely Isten szájából származik." (Mt 4,4) A nagy német költő, Rainer Maria Rilke hosszabb időn át Párizsban élt. Sokat sétált a városban. Az egyik utcasarkon öreg koldusasszony üldögélt. A járókelők pár fillért ejtettek kérges, kéregető kezébe. Az asszony mozdulatlanul, földre szegezett tekintettel, minden életjel nélkül fogadta az alamizsnát.    Rilkét sétáira gyakran elkísérte egy ismerőse. A fiatalasszony maga is szokott adni néhány fillért a koldusasszonynak. Csodálkozott, hogy a költő, akit nem csak verseiből ismert melegszívű embernek, sohasem ad semmit. Nem értette, hogyan lehet egy ilyen nagyszerű ember ennyire közömbös.    Rilke észrevette, hogy mi foglalkoztatja kísérőjét, és megjegyezte:    - A szívének kellene adnunk valamit, nem a kezének.    Néhány nappal később Rilke egy illatozó fehér rózsával indult szokásos sétájukra. Amikor a koldusasszonyhoz értek, megállt, lehajolt, és a szikkadt kezekbe fektette a gyönyörű virágot.    Váratlan dolog történt: az öreg, mióta ismerték, most emelte először rájuk pillantását, majd nagy erőfeszítéssel felállt, megragadta az idegen kezét, időtől barázdált arcához szorította, és a rózsát magához szorítva elment.    Napok teltek el. Aztán egy teljes hét. Az utcasarkon üres maradt a koldusasszony helye. Rilke útitársnője aggódott, hogy az öreg koldusasszony talán már nem is él. A hetedik napon újra ott ült az öregasszony. Kérges, kéregető kezébe a járókelők egy-egy pénzdarabot ejtettek. Az asszony mozdulatlanul, földre szegezett tekintettel minden életjel nélkül fogadta az alamizsnát.    - De hát miből élt egész idő alatt, ha nem járt ide koldulni? - tört fel a kérdés a fiatalasszonyból.    Rilke, alig hallhatóan, fejével bólogatva, mintegy önmagának válaszolt:    - A rózsából, igen, a rózsából. A nap gondolata: Isten a szeretet cselekedeteit nem annyira a nagyságuk, hanem inkább indító okuk miatt becsüli. (Spurgeon)

2016-04-01

A megszégyenítő alázat Én pedig azt mondom néktek: Szeressétek ellenségeiteket, áldjátok azokat, akik titeket átkoznak, jót tegyetek azokkal, akik titeket gyűlölnek, és imádkozzatok azokért, akik háborgatnak és kergetnek titeket. (Mt 5,44) A 18. században a svájci Bern kantonban üldözték a mennonitákat. Egy vad diákcsapatnak abban telt öröme, hogy egy öreg mennonita háztetejéről a zsindelyt leszedjék. A zajra felébredt az öregember és szétnézett. Ijedten látta, hogy födél nélkül hagyták. Mit tehet ilyenkor Isten embere? Szívében felháborodva, de Mestere példáját követve, imádkozva visszavonult, és arra kérte feleségét, hogy készítsen jó reggelit, mert munkásokat kapnak. Mikor a reggeli elkészült, kiszólt: „Eleget dolgoztatok már, éhesek lehettek, gyertek be egy kis szerény reggelire." A fiúknak tetszett a dolog és bementek. Étkezés előtt az öreg mennonita hangosan imádkozott, olyan szeretettel és bensőségesen a fiúkért, hogy szívük egészen meglágyult, lelkiismeretük felébredt és nagyon szégyellték, bánták tettüket. Étkezés után felmentek a tetőre, és ahogy tudták, helyrehozták. Te is így cselekedtél volna, mint a hívő testvérünk? (P.Á.) A nap gondolata: A mi ellenségünknek szükségük van szeretetre, mégpedig a mi szeretetünkre. (Papini)