Keresés ebben a blogban

2017. január 12., csütörtök

2017-01-12

Ne féljünk

És ne féljetek azoktól, akik a testet ölik meg, a lelket pedig meg nem ölhetik; hanem attól féljetek inkább, aki mind a lelket, mind a testet elvesztheti a gyehennában. (Mt 10,28)
Bár nehéz idők következnek, mert Jézus követői gyűlöletesek lesznek az emberek előtt, bántalmazásokban, üldözésekben lesz részük, sőt nagyon soknak a vérével kell megpecsételni majd azt, amit hirdetett, de ne féljetek – mondja Megváltónk.
 Mit kíván Jézus követőitől? Bátorságot. A Krisztuskövetőktől ez már elvárható tulajdonság, ugyanis Jézus hirdette meg azt, hogy a lelket nem lehet megölni. Ezzel szemben mi mégis a test gyilkosaitól félünk. A lelkek pusztulását viszont nem gyászolja senki, mert szót sem ejtünk róla.
Pedig Jézus ettől félt bennünket. Azoktól, akik a lelket is a pokolba taszíthatják. A gonosz módszerének lényege: elhitetni, hogy nincs veszély. Láthatatlanná teszi a súlyos csapdákat.
Akkor mitől féljünk? – Féljünk, amikor gyermekeinktől elvonjuk a lélek táplálékát. Csapdájába esünk annak a sátáni trükknek, hogy majd a gyermek eldönti azt, hogy mi kell a lelkének. Ahogy a csecsemő se tudja közölni a neki szükséges táplálék összetételét, úgy a gyermek képességét is meghaladja lelki nevelésének meghatározása. Ez a szülők elvitathatatlan joga és kötelessége!
Féljünk, ha a felnőttkorban a lélek romlott lesz, mert mérgezi környezetét. Féljünk akkor, ha Krisztus Egyházának helyi közössége úgy legyengült, mint az a Formula 1-es autó, amely csak Trabant teljesítményre képes.
Hát akkor hol van a kivezető út? Csak a tökéletes szeretet tudja legyőzni a félelmet. Aki szeret, abban nincs félelem az élet dolgaitól, csak Isten szeretetének elvesztésétől. Ez a szeretet azonban már az Isten Élete bennünk. A megkezdett Örök Élet. (Prókai Árpád)

A nap gondolata:

A szeretet növekedéséhez mennyei harmatra van szükség. (Spurgeon)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése