2017. február 20., hétfő

2017-02-20

„Ászá azt tette, amit jónak és helyesnek tartott Istene, az ÚR." (2Krónikák 14:1)
Ászá egy ország első embere volt, igazán kiélvezhette volna a hatalom adta előnyöket. Törődhetett volna önmagával és az őt körülvevők előnyös helyzetbe juttatásával, komoly anyagi gyarapodása lehetett volna egészen hamar, de ő nem így tett. Mert nem így gondolkodott. Mert nem önmagára nézett. Hanem Valaki nagyobbra, a földi királyságtól is nagyobbra: az élő Istenre.
Nagyszerű példa áll előttünk Ászá személyében, aki „azt tette, amit jónak és helyesnek tartott Istene, az ÚR." Vajon, ha a munkánkat nézi Isten, igaz ez ránk is? Jól, Ő általa helyesnek tartott módon dolgozunk bármi is a foglalkozásunk, bármivel keressük a kenyerünket? Milyennek látnak a munkatársaink? Látják-e bennünk az Úr gyermekét? Abban, ahogyan dolgozunk észrevehető-e az Istenhez tartozásunk?
A családi életünk tetszik-e az Úrnak? Ahogyan a házastársunkhoz viszonyulunk, ahogyan a gyermekeinket neveljük, ahogyan a szüleinkhez, vagy az anyósunkhoz viszonyulunk, az tetszik az Úrnak? Pár napja azt mondta valaki, hogy nem kedveli különösebben az anyósát, de minden gyarlóságát megbocsátja neki azon egyetlen tényre figyelve, hogy szeretett házastársát mégis csak ő hozta a világra. Ez jó kiindulópont egy anyós-meny, vagy egy anyós-vő kapcsolatban…

A nap gondolata:

A világnak szüksége van világosságra, amit mi Istentől nyertünk, a szeretetünkre, amely a Szentlélek által kitöltetett szívünkbe, önzetlen odaszentelésünkre, mely Isten Bárányával való közösségünkből fakad. Szüksége van a hit és a lélek gyümölcseire, mert azok neki meggyőzésére és gyógyítására szolgálnak. (Kroeker)