2017-04-13

„Mert nincs erőnk ezzel a nagy tömeggel szemben, amely ellenünk támad. Nem tudjuk, mit tegyünk, csak rád tekintünk." – Jósáfát király imádsága (2Krón 20,12) Az elmúlt hónapokban több olyan sportesemény volt, ahol a magyarokért izgulhattunk. Örülhettünk nem várt sikereknek, győzelmeknek, de az olimpia kapcsán láthattunk szomorúan nyilatkozó magyar sportolókat is, akik közvetlenül a szomorúságukat okozó eredményük után úgy fogalmaztak, hogy nem tudom, mi történt, pedig én megtettem mindent, ennél több nem volt bennem. Igen, vannak helyzetek, amikor be kell látni, hogy erőnk és lehetőségeink végesek. Ahol már az sem elég, ha mi megteszünk mindent, mert még az is kevés a győzelemhez. Jósáfát király diadala az idegen népek túlnyomó erejével szemben egy ilyen bölcsességgel rendelkező vezető belátásának története. Nem hetvenkedő magatartással rohan fejjel a falnak, hanem amikor felméri az ellenséges csapatok erejét és számba veszi saját népének lehetőségeit, belátja, hogy mást nem tehet, hanem csak első renden az Úrra tekinthet. Amikor nemzetünk mindennapjaiban hasonló érzéseket élünk meg, vagyis amikor olyan idegen népek özönével nézünk szembe, akikkel mi nem akartunk-akarunk háborút, mégis azt tapasztaljuk, hogy szorongatják a határainkat, akkor bár igaz lenne, hogy a tervekből, a jajveszékelésekből, a megrettenésekből mi sem hagyjuk ki az Urat!  Nem tudjuk, mit tegyünk, csak rád tekintünk. Ha nem az Úrra nézünk, ha nem felemeljük tekintetünket az Úr magasságába, ha segítségünket nem onnan, felülről várjuk, akkor valóban nem tudjuk, hogy mit tegyünk. Vagyis cselekszünk mi akkor is, de inkább esztelen kapkodással, hebehurgya rossz döntésekkel, félszeg tapogatózásokkal, felindult hirtelenséggel – de ezekben sok köszönet nincs. Az Úrnak bölcsessége, Lelkének bátorsága, közelségének megtapasztalása kell, hogy jól, helyesen, igazán tudjunk lépni, szólni, cselekedni. Jósáfát, amikor először szembenézett az idegen népek sokaságával, először csak félt: megijedt Jósáfát, az Urat kezdte keresni (3). Nem akármilyen sorrend ez! Nincs a félelemmel semmi baj, a leghűségesebb szolgák is megrettennek időnként, és alapvetően a legharsányabb embereket jellemzik a legmélyebb félelmek. Ahelyett, hogy szégyellnénk hát félelmeinket, lehet és kell az Urat keresni, ráfüggeszteni szemünk, s reménykedő szívvel várni vezetését! /Gyallai Henrietta/ A nap gondolata: Isten előbb szűnhetne meg létezni, mintsem hogy ígéretét megszegné, vagy adott szaváról megfeledkezne. (Spurgeon)