2017-04-18

Kegyelem „Mert kegyelem az, ha valaki Istenre néző lelkiismerettel tűr el sérelmeket, amikor igazságtalanul szenved." (1 Péter 2,19) Az apostol kétféle szenvedésről beszél: az egyik az, amelyiket a Krisztusért, az ő nevének a megvallásáért szenvedünk, a másik az, mely a mi saját hibáink következménye. Ha a hibáinkért kapunk elmarasztalást, a jogos büntetést talán el is fogadjuk, de ha méltatlanul büntetnek bennünket, azon felháborodunk. Ez a reakció emberi voltunkból fakad, ezt találjuk természetesnek. De itt az ige másról beszél velünk. Tudunk-e tűrni akkor is, ha kíméletlenek velünk szemben? Isten szemében az a kedves, ha kitartóan cselekedjük a jót, és akkor is tűrjük a szenvedést. Az apostol a Krisztus példáját hozza fel, aki szenvedett értünk, nem viszonozta a gyalázatot, nem fenyegetőzött, sőt imádkozott az ellenségeiért. Ez az Istennek tetsző élet. Mi ezt csak Isten kegyelméből tudjuk megtenni, mert magunktól képtelenek vagyunk rá. Imádkozzunk azért, hogy ez a kegyelem vegyen bennünket körül, legyen erőnk jót cselekedni akkor is, ha ezért bántalmazást, megvetést kapunk. Bízzuk Istenre a bosszúállást. (Horváth Csaba) A nap gondolata: A szenvedések lehántanak az emberről minden kölcsönvett hitet, és arra kényszerítenek bennünket, hogy mindenki a saját maga forrásából merítsen. A bajok közepette minden mesterséges támasz kidől, és az ember nem támaszkodhatik több hitre, mint amennyi saját magának van. (Fosdick)