Keresés ebben a blogban

2017. április 20., csütörtök

2017-04-20

Isten üzenete

„... mert sohasem ember akaratából származott a prófécia, hanem a Szentlélektől indíttatva szóltak az Istentől küldött emberek." (2 Péter 1,21)
Isten sohasem hagyta bizonytalanságban az emberiséget. Mindig szólt. Minden embernek. Míg nem voltak próféták, addig adta a lelkiismeretet, hogy tudjon dönteni a jó és rossz között, később támasztott prófétákat, akikkel közvetlenül beszélgetett, és ők adták át Isten üzenetét. Az írásbeliség kialakulásával le is írták ezeket az üzeneteket. Így keletkeztek a Szent Iratok, majd később kánonba foglalták a kiválasztott emberek, és létre jött a ma is használatos Biblia. Jézus Krisztus tanításait is szent életű emberek írták le azért, hogy mint ahogy a sötét helyet a lámpás, úgy ragyogja be az olvasó életét. Mivel a Szentlélektől indíttatva jegyezték le Isten üzenetét, ezért örök érvényű. Bizonyítja ezt a mai napig való fennmaradása, amelyből egy pontocska sem veszhet el. Hálásak lehetünk, hogy olvashatjuk ezt az életünket meghatározó iránymutatást, amely eligazít a mindennapokban, vigasztal és bátorít, ugyanakkor megmutatja az utat az örök üdvösségre. Nekünk erre van szükségünk, hogy el ne tévelyedjünk ebben a zűrzavaros világban. (Horváth Csaba)

A nap gondolata:

Isten igéjének több-kevesebb időre van szüksége, hogy tápláló életté érjen bennünk. Az a lényeg, hogy ma is hinti feléd szavát. Őrizd meg gondolataidban! Légy türelemmel, és várd, míg áldássá érik! Ne tedd hiábavalóvá magvetését!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése