Keresés ebben a blogban

2017. június 9., péntek

2017-06-09

 „Áldott az Úr! Napról napra gondot visel rólunk szabadító Istenünk."(Zsoltárok 68:20)
Egyik énekünk így fogalmaz: „Földi jó és szerencse, mulandó, mint magunk, de a hit drága kincse örök és fő javunk. Hitünk áll rendületlen, hogy Isten véd szünetlen, élünk, vagy meghalunk."
A Heidelbergi Káté 1. kérdése és az arra adott felelet pedig így hangzik: Mi néked életedben és halálodban egyetlenegy vigasztalásod?
Az, hogy testestől-lelkestől, mind életemben, mind halálomban, nem a magamé, hanem az én hűséges Megváltómnak, Jézus Krisztusnak a tulajdona vagyok, aki az Ő drága vérével minden bűnömért tökéletesen eleget tett s engem az ördögnek minden hatalmából megszabadított. És úgy megőriz, hogy mennyei Atyámnak akarata nélkül egy hajszál sem eshetik le a fejemről, sőt inkább minden az én üdvösségemre kell, hogy szolgáljon. Ezért Szentlelke által is engem az örök élet felől biztosít és szív szerint késszé és hajlandóvá tesz arra, hogy ezentúl Őneki éljek.
Így hisszük és így valljuk? Ha igen, csak akkor van vigaszunk, reménységünk. Gyökössy Endre olyan megragadóan fogalmazta meg, hogy mi történik velünk, amikor meghalunk: Isten áttesz egyik kezéből a másikba.
         Szóval az életünk nem a mi kezünkben van, hanem hűséges Megváltónk, az Úr Jézus Krisztus kezében. S ott van jó helyen. Akár élünk, akár meghalunk. Annak az Úrnak a kezében vagyunk, aki napról napra gondot visel rólunk. Péter apostol biztatása lehet a mienk. Így ír: „Minden gondotokat Őreá vessétek, mert Neki gondja van rátok." (1Pt 5:7)

A nap gondolata:

Akiknek a szemét az Úr még nem nyitotta meg, az sóhajtozik olyan dolgokért, amelyekért hálát kellene adnia.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése