Keresés ebben a blogban

2017. szeptember 22., péntek

2017-09-22

Kicsoda Jézus Krisztus? – Szolga

Én pedig olyan vagyok közöttetek, mint aki szolgál."  (Lk 22,27)
Hanem megüresítette önmagát, szolgai formát vett fel, emberekhez hasonlóvá lett. (Fil 2,7)
Már Ézsaiás próféta is úgy beszél Jézusról, mint aki szolga. Ez pedig igazán nem lehetett eszménye a Messiást váró zsidóknak. Ők nem szolgát, hanem vezért és királyt vártak. És ennek dacára Ézsaiás nyíltan megmondja, hogy szolga lesz, szolgai formában jön el.
Jézus a szolgálat tökéletes példája. Elmagyarázta, hogy nem azért jött a földre, „hogy néki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és adja az ő életét váltságul sokakért."(Mt 20,28)
Jézus igaz tanítványaiként nekünk is szolgálnunk kell másokat.
Fel sem foghatjuk, hogy Jézus Krisztus mennyire szeret minket. Amikor a földön járt, szolgálta a szegényeket, a tudatlanokat, a bűnösöket és a megvetetteket. Mindazoknak, akik figyeltek szavára, tanította az evangéliumot. Éhes emberek tömegeit táplálta, akik azért jöttek, hogy hallják Őt. Meggyógyította a betegeket, és feltámasztotta a halottakat.
Ő a mi Szabadítónk, mégis sok alázatos szolgálatot végzett. Keresztre feszítése előtt találkozott tanítványaival. Miután tanította őket, fogott egy tál vizet és egy kendőt, majd megmosta a lábukat. Abban az időben a vendégek lábának megmosása a tisztelet jele volt, és általában szolgák végezték ezt a feladatot. Jézus a szeretet és a szolgálat példájaként tette ezt. Amikor hajlandók vagyunk a szeretet jegyében másokat szolgálni, hasonlóvá válunk Krisztushoz. (Prókai Árpád)

A nap gondolata:

Ez az egyetlen vágyam ebben az életben: Istentől küldött emberré lenni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése