Keresés ebben a blogban

2017. október 19., csütörtök

2017-10-19

Ismerni Jézust

Amikor Jézus megszületett a júdeai Betlehemben Heródes király idejében, íme, bölcsek érkeztek napkeletről Jeruzsálembe, és ezt kérdezték: „Hol van a zsidók királya, aki most született? Mert láttuk az ő csillagát, amikor feltűnt, és eljöttünk, hogy imádjuk őt." (Mt 2,1-2)
Az pedig az örök élet, hogy megismerjenek téged, az egyedül igaz Istent, és akit elküldtél, a Jézus Krisztust. (Jn 17,3)
„Miért gondolod, hogy tudod, milyen vagyok; hiszen nem is ismerjük egymást!" – sokszor így kezdődik két ember barátsága. A napkeleti bölcsek is meg akarták ismerni Jézust! Akarjuk mi is megismerni Őt, hogy barátunkká, megváltónkká váljon!
Egy gyülekezet két tagja ugyanazon időben halt meg. Mindketten felkerültek a mennyei várószobába, hol egy ajtó előtt várakoztak. Kinyílt az ajtó, és beszólították az egyik várakozót. Ott valaki várt rá és kérdést tett fel neki: Ismered-e Jézust?
- Hát persze. felelt rá.
- És mit tudsz róla? - hangzott az újabb kérdés.
- Hát ő Isten fia, aki lejött a földre az emberek megváltására.
- De mennyire ismered Őt? - kérdezte ismét.
Erre a kérdezett kezdte felsorolni a Biblia sorait és mindent, amit tanult Krisztusról. Hosszan sorolta az idézeteket, de a kérdező félbeszakította.
- Nem erre vagyok kíváncsi! A te számodra mit jelent Jézus?
A kérdezett ismét idézetekkel próbált válaszolni.
- Köszönöm - mondta a kérdező -, menj ki és szólítsd be a következőt.
Kiment és beküldte a másik várakozót. Az belépett, és felnézett. Amikor meglátta a kérdezőt, leborult előtte és csak ennyit mondott: Megváltóm!

Vajon, mi felismerjük-e Krisztust?

Megismerni Téged: ez az örök élet!
Ez az igaz, örök boldogság.
Téged megtalálni, mindig Veled járni,
És Tebenned elrejtőzni: az a mennyország!

Megismerni jobban, amíg a szív dobban,
Megismerni égi lényedet.
Isten szent Báránya, ég és föld Királya,
Soha, soha el nem múló szent szeretet!

Isten áldott Lelke, jöjj bűnös szívembe!
Hadd ismerjem Jézust igazán!
Merüljek el Benne, a szent végtelenbe,
Aki nékem megszerezte égi hazám!
(Prókai Árpád)

A nap gondolata:

A kereszt az a hajógerenda, amelyen az élet hajótöröttjei a földi lét hullámverésén át a mennyei partra menekülhetnek. (Spurgeon)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése