„Tudom, hogy mindent megtehetsz, és nincs olyan szándékod, amelyet meg ne valósíthatnál." (Jób 42:2)
Isten tanít a fájdalmakkal. Akár testiek, akár a lelkünkben szenvedjük el. Mindenkinek saját fájdalma van. Nem mérhető meg, hogy ugyanannak a fognak a húzása, ugyanaz a tűszúrás, ugyanannak az ízületnek a helyrebillentése, az édesanyja halála, a lakása kirablása, vagy a gyermeke betegsége kinek mekkora fájdalmat okoz. Mindenkinek saját fájdalma van. Miért? Mert, bár Isten mindegyiken keresztül ugyanazt kívánja megértetni: az Ő szerető-fegyelmező kezében vagyunk; mindegyikőnknek más ingerre van szüksége ahhoz, hogy erre ráébredjen.
Én, 26 éves koromban majdnem belehaltam abba, hogy ezt felismerjem. És az én esetem sokakat vezetett hitre. Például édesapámat. Már megérte! Azóta sem tudom, hogy velem, vagy másokkal mit, miért tesz. Fogalmam sincs róla, hogy ennek vagy annak a hívő, vagy Istent gyalázó embernek miért engedi meg ezt vagy azt. A beteg, a szenvedő, a bizalmas beszélgetést kérő testvéreknek ezekre a kérdésire én nem tudok válaszolni.
Mint ahogyan azt sem tudom, hogyan élnék e hit, e bizalom nélkül, hogy amit Isten megtehet, azt mind azért teszi, hogy többek legyünk. Többek annál, amit puszta létünkkel megélhetünk. Többek annál, amit keresztelt, konfirmált, templomba járó hívekként teszünk. Többek annál, amit magunkról tartunk, többek annál, mint amiért dicsérnek minket.
Jób akkor mászta meg az Istenbe vetett bizalom egyik legmagasabb csúcsát, amikor ki tudta mondani: „Tudom, hogy mindent megtehetsz, és nincs olyan szándékod, amelyet meg ne valósíthatnál." Taníthatjuk, vallhatjuk, hogy Isten mindent kijelentett Jézus Krisztusban, de ennek ellenére még mindig ott tartunk, ahol Jób: „Csodálatosabbak ezek, semhogy felfoghatnám." És ez így jó. Mert Isten kijelentése semmit nem veszített az igazságából: „a ti gondolataitok nem az én gondolataim, és a ti utaitok nem az én utaim… Mert amennyivel magasabb az ég a földnél, annyival magasabbak utaim a ti utaitoknál, és gondolataim a ti gondolataitoknál." (Kereskényi Sándor)
A nap gondolata:
„Jóbra kellett gondolnom, akinek az örök kérdésére, hogy 'Miért én?', a válasz, úgy tűnik, az: 'Miért ne?'" (Ken Wilber)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése