Keresés ebben a blogban

2018. február 21., szerda

2018-02-21

Nagy volt az örömöm az Úrban, hogy végre felbuzdultatok a velem való törődésre. (Fil 4:10)
Pál apostolnak a filippibeliekhez írt levele hálaadással indul és köszönetnyilvánítással végződik. Az apostol lelkiségéről, lelkületéről, hitéről árulkodnak ezek a sorok. Miképpen velünk is így van ez. Nem nagyon írunk már leveleket, kézzel pedig különösen ritkán. De nem tudom, megfigyeltétek-e, hogy ha írunk egy-egy smst, emailt, üzenetet, igyekszünk a legrövidebb terjedelemre szorítkozni. Sokan még arra sem veszik a fáradságot, hogy reagáljanak, visszajelezzenek, hogy megkaptuk. 
Lustaság? Figyelmetlenség? Nemtörődömség? Nem tudom, mi van a visszajelzést nem adók szándéka mögött, pedig érdemes venni a fáradságot, mert az is rólunk árulkodik. De ahogyan elkezdünk és befejezünk valamit, szintén rólunk, a lelkünkről is árulkodik. Krisztusra mutat, ahogyan elkezdünk és befejezünk bármit? (Katona Béla)

A nap gondolata:

Ha mosolyogsz, az emberek visszamosolyognak rád. De ha lógó orral vagy ráncolt homlokkal jársz-kelsz, akkor nagy valószínűséggel ők is azzal fognak válaszolni. Ha szeretnéd jól érezni magad az emberek között, gondolj jókat róluk.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése