Keresés ebben a blogban

2018. április 15., vasárnap

2018-04-15

Ekkor nagy szélvihar támadt, és a hullámok becsaptak a hajóba, úgyhogy az már kezdett megtelni. Ő pedig a hajó hátsó részében volt, és a vánkoson aludt. Ekkor felébresztették, és így szóltak hozzá: „Mester, nem törődsz azzal, hogy elveszünk?" Ő pedig felkelt, ráparancsolt a szélre, és azt mondta a tengernek: „Hallgass el, némulj meg!" És elállt a vihar, és nagy csendesség lett. Akkor ezt mondta nekik: „Miért féltek ennyire? Miért nincs hitetek?"  (Mk 4:37-40)

Egy régi Hallelujás ének sorai erre biztatnak bennünket: „Légy éber reggel, bár felhőtlen égbolt Vihartalan, csendes napot ígér. Kelhet vihar szívedben, mely a vándort Lesújtja, míg honába tér. Ó, szüntelen légy éberen, S imádkozzál, fiam!"
Nagyszerű mondanivalója ennek az énekversnek, hiszen benne van, hogy a vihar váratlanul jön. Vihartalannak tűnő indulás is beletorkolhat a viharba. S ha baj van, bizony a szívünkben támad a legnagyobb vihar, ezért szükséges, hogy a szívünk rendben legyen. A szívünk pedig akkor van rendben, ha az Úr Jézus a kormányosa, a kapitánya.
Nézzük csak, hogy reagál Jézus! Felébresztik a tanítványok, észleli a vihart, a hajó hánykolódását, a hullámokat, mégsem kezd kapkodni. Nem ideges. Ez aztán a békesség, aki a viharban is jól alszik – mondhatjuk. S valóban csodálnivaló a békessége. Mert tisztában van az erőviszonyokkal.
Felébred, látja a kimerült tanítványokat, a tomboló vihart, majd parancsol a szélnek és a tengernek. Nagy csendesség támad. Jézus szavára. Jézus minden vihar fölött Úr. Hiszed ezt? A te életed viharait is le tudja csendesíteni. Kéred rá, vagy egyedül küszködsz? Igazából ez a két lehetőségünk van: emberi megoldást keresünk mindenre, azaz küzdünk egyedül, vagy másokkal karöltve, netán keressük az isteni megoldást, belekapaszkodunk az Úr erejébe, rábízzuk magunkat. Elhisszük Jézusról, hogy mindennél és mindenkinél erősebb?  (Katona Béla)

A nap gondolata:


A kétségbeesés időszakában, amikor az aggódás és a levertség ködében hitemet vesztem, egyetlen mentőmellény sem illik rám jobban, és nem jelent nagyobb biztonságot, mint Isten örökkévaló és feltétel nélküli igéje. Igéje megőriz az elmerüléstől. Örvendezhetek a Biblia életmentő erejében és a benne rejlő bölcsességben, abban a tudatban, hogy felkészültem.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése