Keresés ebben a blogban

2018. április 29., vasárnap

2018-04-29

Megmaradó szeretet

Ha az én parancsolataimat megtartjátok, megmaradtok az én szeretetemben; amiképpen én megtartottam az én Atyámnak parancsolatait, és megmaradok az ő szeretetében. (Jn 15,10)
Jézus megmaradó szeretettel akar megajándékozni bennünket. Ő a saját példáját állította elénk. Az Ő szeretete nem múló, hanem megmaradó szeretet. Az Ő szeretete most is élő és most is munkálkodó szeretet. De hogyan tudunk megmaradni az Ő szeretetében? Úgy, hogy az Ő parancsolatait megtartjuk. Ez egészen természetes is. Hogyan is akarunk megmaradni Jézus szeretetében, ha sohasem azt tesszük, ami előtte kedves? Hogyan nevezhetné valaki szeretetnek azt, ha semmiben sem teszi meg annak kívánságát, annak parancsát, akit állítólag szeret? Pedig ebben is példát mutatott nekünk Jézus, aki mindig azt tette, ami Isten előtt kedves volt.
A tékozló fiú megmaradt ugyan apja szeretetében akkor is, amikor elment apjától, amikor a maga útjára tért, amikor eltékozolta a vagyont, de ez a szeretet szenvedő, fájó apai szeretet volt, ami csak akkor lett ismét a régi, boldog szeretetté, amikor a fiú visszament az apjához.
Legyünk engedelmesek Jézusnak, ha így teszünk, akkor valami csodálatos, boldog szeretetnek leszünk részeseivé.
Jézus Krisztus nem múló, hanem állandó, diadalmaskodó, megmaradó szeretettel akar megajándékozni bennünket. (Prókai Árpád)

A nap gondolata:

A szeretet olyan, mint a gyógyszer, nem jutalom. Nem annak kell adni, aki megérdemli, hanem annak, akinek szüksége van rá. (Böjte Csaba)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése