Keresés ebben a blogban

2018. április 30., hétfő

2018-04-30

Megmaradó öröm 1.

Ezeket beszéltem néktek, hogy megmaradjon tibennetek az én örömem és a ti örömetek beteljék. (Jn 15,11)
Az öröm olyan az életünkben, mint a cukor az ételben. Lehet sütni cukor nélkül is süteményt, de az ízén megérzi az ember, hogy valami hiányzik belőle, ami azt kellemesé, élvezhetővé tenné.
Ha megvizsgáljuk a keresztyén ember örömét, akkor azt kell látnunk, hogy az sohasem lehet más, mint a Jézus öröme, tehát igazi belső öröm.
Jézus öröme nem látszatöröm. Jézus öröme sohasem takaró, ami eltakarja a belül lévő nyomorúságot. Jézus öröme tiszta, belső öröm, aminek a forrása a szív mélyén van.
Jártam már úgy, hogy egy kirakatban megláttam valamit, amit meg szerettem volna venni, de az üzletben azt mondták, hogy mintadarab, és nem adhatják ide.
Ilyen a világ öröme is. A kirakatba teszi az örömeit, reklámozza azokat, mert az a célja, hogy az embereket olyan dolgok vételére csalogassa, amiket valójában nem tud megadni.
Keresztyénnek lenni tehát lehetőség arra, hogy felismerjük a látszatot és megláthassuk a valóságot. Mert aki megtapasztalja egyszer is, hogy Jézus Krisztus egész életünket átöleli, hogy Ő társunk az örömben és a szenvedésben is, az nem éri be többé a látszattal, annak már nem lesz elég a felszínesség.
Öröm, hogy közösségünk van Istennel, ami nem látszat csupán, hanem átélt valóság mindazok számára, akik meg tudják ítélni, fel tudják mérni, mit is kaptak Istentől Jézus Krisztusban. (Prókai Árpád)

A nap gondolata:

A keresztény öröm az engedelmességben való öröm - öröm afelett, hogy szeretjük Istent, és az Ő parancsolatai szerint élünk.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése