Keresés ebben a blogban

2018. június 17., vasárnap

2018-06-17

Mit tesz az ellenség?

Ő pedig így felelt: Valamelyik ellenségem tette ezt! A szolgák erre megkérdezték: Akarod-e, hogy elmenjünk, és összeszedjük a konkolyt? (Mt 13,28)
Az ellenség nem pusztítja el a vetést, hanem csak konkolyt vet a búza közé. Az ellenségnek éppen elég ez. Tudja jól, hogy ezzel eredményt ér el.
Ezt teszi ma is a Sátán a keresztyének életével. Nem tör nyíltan ellenük, nem veszi fel velük egyenesen a harcot, hanem konkolyt vet a búza közé, azaz összekeveri, elegyíti a keresztyén emberek életét.
Konkolyt vet a Sátán az Ige magva közé. Az Isten tiszta és szent beszédét manapság hányszor összekeverik emberi bölcselkedésekkel, okoskodásokkal és emberi tudománnyal vagy tudományoskodással.
Mennyi konkolyt hint a Sátán az ember szívébe azzal, amikor belehinti a tiszta érzések közzé az irigység, a szertelenség, a büszkeség, a nagyravágyás, az önhittség konkolyát. Mennyire összekeveri a Sátán a keresztyének életét a világgal; a világ örömével, szokásaival, élvezetével, divatjával, erkölcstelenségével.
Ebben van a Sátán nagy diadala és nem ok nélkül mondja Jézus: Az ellenség cselekedte ezt.
A Biblia azt mondja, hogy ellen kell állni az ördögnek. Hogyan csináld? Úgy, hogy felkészülsz a kísértésre. Az Efézus 6:17 azt mondja: „Az idvesség sisakját is fölvegyétek, és a Léleknek kardját, amely az Isten beszéde." Mit csinál egy sisak? Megvédi a fejedet és a gondolataidat, a helyet, ahol a harc folyik. Mielőtt nemet tudnál mondani az ördögnek, meg kell tanulnod igent mondani Jézus Krisztusnak. Szükséged van a megváltás erejére. A második lépés, hogy befogadd Isten igéjét, hogy kardként használhasd. Semmi kétség, a leghatásosabb eszköz, amivel a Sátán elleni harcot felveheted, hogy kívülről megtanulod az Igét. Ha nem tanulsz meg egyet sem kívülről, nem lesznek töltények a fegyveredben! Amikor az ördög a közeledben jár, mivel fogod szembesíteni őt? Nem fél a véleményedtől, de tiszteli az igazságot. Isten kardja maga Isten igazsága, de csak akkor válik fegyverré a kezedben, ha benned él. (Prókai Árpád)

A nap gondolata:

Sátán tisztában van vele, hogy butaság volna részéről, ha közvetlenül Jézus Krisztust támadná, ehelyett azokat támadja, akik Őt követik. Sátán e célból felhasználja a médiát, a zenét, a népszerű kultúrát, és bármit, amivel nevetségessé tudja tenni azokat, akik Jézust követik.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése