2018. augusztus 10., péntek

2018-08-10

Bizalom és hit

... hanem csak egy szót szólj, és meggyógyul a szolgám." (Máté 8,8)
Jézusnak korlátlan a hatalma. Nincs helyhez és időhöz kötve a gyógyító tevékenységében sem. Sokféleképpen gyógyított: közvetlen érintéssel, szavaival, gondolataival. Minden gyógyításának az alapja a hozzá vezető bizalom és a benne vetett hit. Így történt az, hogy a bizalommal hozzá vitt minden beteget meggyógyított. Ennek a híre hamar elterjedt azon a vidéken ahol járt. Jézusnak az volt a célja, hogy ezáltal higgyenek benne, adjanak hitelt a szavának, mert még sok mindent kell elmondania a küldetése során. Nem az volt a küldetése, hogy az ember fizikai állapota javuljon, hanem, hogy ráébredjen bűnös voltára, és az ebből való szabadulása után hittel forduljon hozzá, így nyerje el az üdvösséget, az örök életet. Mert Isten úgy rendelkezett, hogy az ember földi élete átlagosan 70-80 esztendő, 120 évben maximálva. Tehát az élethez hozzá tartozik a halál is. Igen ám, de a halál után van élet is, nem mindegy, hogy az milyen minőségű lesz: kárhozatos, vagy pedig Istent dicsőítő, boldog. Aki Jézusban bízik és hisz benne, annak már az örök Istent dicsőítő boldog élete itt a földön elkezdődik. Erre kell törekednünk, amit csak hittel lehet elérni. A hitet ajándékba lehet kapni, elfogadni a felajánlást az örökkévaló Istentől. Megvenni, kiérdemelni jó cselekedetekkel nem lehet. Erre tanít Jézus Krisztus. (Horváth Csaba)

A nap gondolata:

Istennek távlati tervei vannak veled kapcsolatban, és azért alkotott, hogy örök életed legyen. Egy nap majd megáll a szíved. De majd csak a szíved szűnik meg tovább dobogni, nem neked lesz véged. Te mindörökké élni fogsz - trillió évekig! Isten pedig családtagjaként szeretne üdvözölni téged. Elküldte Jézust csecsemőként a Földre, hogy egy nap meghalhasson a te bűneidért, és aztán vele tölthesd az örökkévalóságot.