Keresés ebben a blogban

2018. szeptember 12., szerda

2018-09-12

Imádság a Lélek által

Minden imádsággal és könyörgéssel imádkozván minden időben a Lélek által. (Ef 6,18a)
Az imádság nem fegyver, de kapcsolatban van a Lélek fegyvereivel. Hogyan? A lelki fegyvert imádság által öltözzük fel. Az imádság a Lélek fegyvereivel harcolóknak a táplálkozási módja. Mit sem ér a modern fegyverrel felszerelt katona, ha éhes. Erőtlen a harca.
Imádság által kap erőt a harcos. Imádkozni minden időben kell, mint ahogy enni is. Az imádság által van kapcsolatunk hitünk elkezdőjével és bevégzőjével. Az Ő segítségével futhatjuk meg az előttünk levő küzdőteret.
A Lélek által történő imádkozás nem csak arra utal, hogy milyen szavakat használunk, hanem arra is, hogy miként imádkozunk. A Lélek által imádkozni annyit tesz, mint a Lélek vezetése szerint, vagyis azokért a dolgokért imádkozni, amelyeket a Szentlélek megmutat nekünk. Hasonlatosképpen pedig a Lélek is segítségére van a mi erőtlenségünknek. Mert azt, amit kérnünk kell, amint kellene, nem tudjuk; de maga a Lélek esedezik mi érettünk kimondhatatlan fohászkodásokkal – olvassuk a Róma 8,26-ban. (Prókai Árpád)

A nap gondolata:

Mindannyian átélünk nehéz helyzeteket az életünkben, némelyikük rosszabb, mint a többi. De az számít igazán, hogyan tudjuk kezelni a problémákat. Ha reményteljesen imádkozunk, akkor nehézségeink áldássá lehetnek, és lehetőséggé válhatnak mások biztatására és áldására.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése