Keresés ebben a blogban

2018. október 16., kedd

2018-10-16

Szolga vagy barát?

Többé nem mondalak titeket szolgáknak, mert a szolga nem tudja, mit tesz az ura. Titeket azonban barátaimnak mondalak, mert mindazt, amit hallottam az én Atyámtól, tudtul adtam nektek. (Jn 15,15)
Jézus élesen megkülönbözteti egymástól a szolgát és a barátot.  Nem mondalak többé titeket szolgáknak. Miféle szolgaságra kell itt gondolnunk? Vigyázzunk, hogy félre ne értsük az Igét! Hiszen sok esetben arra bíztat bennünket Jézus, hogy legyünk szolgák, szolgáljunk szeretettel egymásnak.
Itt azonban csak példának használja Jézus a világban található szolgaságot. Arra mutat rá, hogy a világban semmi közösség nincs a szolga és az ő ura között.
Világosan látszik ez abból, hogy a szolga sohasem tudja, hogy mit cselekszik az ő ura.
Jézus nem akar ilyen kapcsolatot. Jézus azt akarja, hogy mi mindent tudjunk és mindent értsünk meg, amit Ő cselekszik. Bevisz bennünket az ő titkaiba.
A megdicsőülés hegyén, amikor elváltozott, amikor megnyílt az ég ott volt a tanítványok hármas kis csapata is, hogy bepillanthassanak ezekbe a titkokba is.
Amikor a Gecsemáné kertjében haláltusát vívott, akkor is odavitte barátait, a tanítványokat, hogy szenvedéseinek a titkába is beleláthassanak.
Jézus nem úgy akar érintkezni veled sem, mint szolgával, hanem mint barátjával. Engeded, hogy így legyen? (Prókai Árpád)

A nap gondolata:

Jézus Krisztus azzá lett, amik mi vagyunk, hogy azzá tehessen bennünket, ami Ő.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése