Keresés ebben a blogban

2018. október 21., vasárnap

2018-10-21

Prófétai hang

„... odaül eléd az én népem, hallgatják beszédedet, de nem aszerint élnek." (Ezékiel 33,31)
Micsoda kétarcúság! Isten népe elmegy hallgatni a próféta beszédét, le is ülnek eléje, de csúfondárosan viselkednek vele szemben. Eszük ágában sincs oda figyelni, hogy mit mond, akkor is a nyereségen gondolkodnak. Hogyan képviselik az Isten ügyét az ilyen emberek? A prófétai beszéd mind beteljesedik, mert Isten hangja az. Akkor viszont már késő lesz visszaemlékezni, hogy mit is mondott Isten igéje. Nem ismerős-e nekünk ez a viselkedési forma? Elmegyünk igét hallgatni, és közben máshol jár az eszünk. Ekkor azt sem tudjuk miről volt szó, nyilván elmaradnak a cselekedetek, nem Ige szerint élünk a hétköznapokban. Az a jó, tartalmas igehallgatás, ha megjegyezzük a fő irányt, otthon vissza tudjuk keresni a Bibliából az elhangzott igét, és ismét végig tudjuk gondolni úgy, ahogy elhangzik minden alkalommal a szószékről: ne csak hallgatói legyünk az igének, hanem megtartói is. Sőt az a kívánatos, ha nem tartjuk meg magunknak a hallottakat, hanem tovább is adjuk. Így kell felelősen hallgatni a prédikációkat. Ez jellemző az érett keresztyénekre. Figyeljünk vezetőinkre, akik az igét hirdetik, és kövessük hitüket. Adjunk hálát az olyan igehirdetőkért, akik bizonyságtételükkel lekötik figyelmünket és maradandó lesz számunkra az igehirdetésük. Ne feledkezzünk meg róluk napi imáinkban. (Horváth Csaba)

Napi gondolat

Isten hozzád is szólni fog, ha rászánod az időt arra, hogy figyelj rá.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése