Én megdicsőítettelek téged a földön azzal, hogy elvégeztem azt a munkát, amelyet rám bíztál, hogy elvégezzem. (Jn 17:4)
Olyan csodálatos a mi református köszönésünk. „Áldás, békesség!" – szoktuk mondani. Mindkét kifejezés mögött az Isten cselekvő munkáját kell meglátnunk, felismernünk, hiszen nincs áldás csak Istentől, nincs igazi békesség csak az Úrtól. Az erdélyi testvérek egyenesen úgy mondják, hogy „Békesség Istentől!" Mert a békesség nem belőlünk fakad, hanem az Úr munkája nyomán lehet a mienk. De tudjuk-e, hogy az „Áldás, békesség!" köszönésre úgyis lehet felelni, hogy „Istennek dicsőség!"? Nem minden református tud erről, pedig szabad nekünk ezt megtanulni és alkalmazni. S nemcsak megtanulni, hanem komolyan venni is szabad, sőt szükséges azt, ami benne van ebben a mondatban, hogy Istennek dicsőség! Tegyünk így ma is és törekedjünk rá rendszeresen! (Katona Béla)
A nap gondolata:
Ne menj tovább, ha nincs belső békességed azt illetően, amit gondolsz vagy hallasz. Nem kell megmagyaráznod másoknak, miért nem érzel békességet, sőt, néha magad sem fogod tudni, hogy miért. Csak mondd azt: „úgy érzem, nem lenne bölcs dolog, ha ezt most megtenném, mert nincs benne békességem." A békességben erő van. Még valami: ha valamiről egyértelműen tudod, hogy Istentől kapott feladat, akkor mindent tegyél meg annak érdekében, hogy megőrizd békességedet, és ne kezdj aggodalmaskodni!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése