Keresés ebben a blogban

2019. január 10., csütörtök

2019-01-10

Irányítás kell a hadviseléshez, és segítséget jelent a sok tanácsadó. (Példabeszédek 24:6)
A múltkorában reggeli csendességemben találkoztam a következő gondolattal: „Ebben a világban igazából minden a hatalomról, a pénzről, a pozícióról szól. Egy esély van arra, hogy ne így legyen, – ha minél többen hisznek Jézus Krisztusban, és követik őt." Én, mint hívő ember egyetértek ezzel. Mint családban, gyülekezetben élő ember ugyanezt gondolom. Életünk minden területén ez a megoldás: Nem a hatalom, a pénz, a pozíció kellene, hogy meghatározó legyen, hanem az a Krisztus, akit szolgálunk, követünk. Ha hiszek Krisztusban, akkor ez meglátszik a családomon, a gyülekezeten, melynek tagja vagyok.
Ézsaiás könyvében olvassuk a következőket: „Mert egy gyermek születik nekünk, fiú adatik nekünk. Az uralom az ő vállán lesz, és így fogják nevezni: Csodálatos Tanácsos, Erős Isten, Örökkévaló Atya, Békesség Fejedelme!" (Ézs 9:5) Ez a prófécia Jézusban valósult meg. Ezekből a nevekből most csak egyet emeljünk ki. Azt, amelyik nagyon is mai témánkba vág: Csodálatos Tanácsos. Elhisszük mi ezt is Jézusról? Akkor kérdezzük őt folyamatosan és hallgassuk is meg, majd cselekedjük szavát. (Katona Béla)

A nap gondolata:

Krisztust jobban lehet megismerni azáltal, amit Ő maga mond, mint azáltal, amit barátai mondanak Róla. (Spurgeon)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése