Keresés ebben a blogban

2019. február 5., kedd

2019-02-05

Testvéreim, ha valakit tetten is érnek valamilyen bűnben, ti, akik lelki emberek vagytok, igazítsátok helyre az ilyet szelíd lélekkel. De azért vigyázz magadra, hogy kísértésbe ne essél! Egymás terhét hordozzátok, és így töltsétek be Krisztus törvényét. Mert ha valaki azt gondolja, hogy ő valami, jóllehet semmi, megcsalja önmagát. Mindenki a saját tetteit vizsgálja meg, és akkor csakis a maga tetteivel dicsekedhet, és nem a máséval. Mert mindenki a maga terhét hordozza. (Galata 6:1-5)
Mai igeszakaszunk a gyülekezet tagjainak egymás iránti felelősségéről szól. Attól gyülekezet egy emberi közösség, mert Krisztushoz tartoznak a tagjai, keresik az Úrral és az egymással való találkozás lehetőségeit, Krisztus van a középpontban és mindenki fontos. Egy gyülekezet tagjának lenni nem annyi, hogy időnként megjelenek a templomban, de közben senki és semmi nem érdekel. Ha én egy közösség tagja vagyok, akkor kell, hogy érdekeljen az, hogy mit tudok beletenni a közösbe. Ha egy gyülekezetről van szó, akkor kell érdekeljen, hogy az Úr rajtam keresztül mivel akarja jobbá, többé, mássá tenni a gyülekezetet. Hiszen valami többletet kell jelentsen a jelenlétem.
Ha röviden szeretném megfogalmazni igénk üzenetét, akkor az így hangzik: figyelmes szívvel legyünk jelen egymás életében. Néhány gyakorlati jó tanács hangzik Pál apostoltól e témában. Az első jó tanács rögtön ez: ha valakit tetten érünk valamilyen bűnben, igazítsuk helyre szelíd lélekkel.
Az utóbbi azonban tudja azt, hogy Krisztusban minden bűnre van bocsánat és nem lehet szándéka, hogy benne éljen valamilyen nyilvánvaló bűnben, vagy elkövessen Isten nevére gyalázatot hozó dolgokat. Ugyanis a bűn tulajdonságai közé sorolható, hogy el akar választani bennünket Istentől, valamint egymástól, lelkileg mélybe akar taszítani és Isten népe életére, küldetésére is rossz hatást akar gyakorolni(Katona Béla)

A nap gondolata:

Nem kell kárhoztatnod magad, csak ismerd be a bűnt! Azzal nem érdemelsz ki bocsánatot, ha nyomorúságosan érzed magad. A bocsánat kegyelemből van, hit által. Minden másodpercet, amit önostorozással töltesz, a Sátán rabol el tőled. Abban a pillanatban, amikor beismered a bűnödet Isten előtt, meg is tisztulsz tőle.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése