Keresés ebben a blogban

2019. február 6., szerda

2019-02-06

Testvéreim, ha valakit tetten is érnek valamilyen bűnben, ti, akik lelki emberek vagytok, igazítsátok helyre az ilyet szelíd lélekkel. De azért vigyázz magadra, hogy kísértésbe ne essél! (Gal 6:1)
Helyreigazítani a bűnt elkövető embertársunkat őrállói feladat. Nemcsak Ezékiel prófétának, vagy a lelkipásztoroknak van ilyen őrállói feladata, hanem az Úr valamennyi gyermekének is. „Figyelmeztesd a bűnöst, hogy ne járjon bűnös úton." Számon kéri rajtunk az Úr, hogy megtesszük-e a másik figyelmeztetését. Figyelmeztetnünk kell a bűnbe esőt, mert Istentől kapott felelősségünk ez. Akkor is meg kell tennünk, ha nem hallgat ránk. Hiszen, ha nem hallgat ránk, az már az ő felelőssége. Olyan ez, mint a bocsánatkérés: ha megbántottál valakit, kérj bocsánatot tőle. Ne csak az Úrtól imáidban, hanem a megbántott embertársadtól is. Ám, hogy megbocsát-e, vagy sem, az már az ő része, az ő felelőssége. Tedd meg a te részedet, mert az a te felelősséged. Vagy ugyanígy igaz ennek a másik oldala: bocsáss meg az ellened vétőnek. Akkor is, ha nem kér bocsánatot. Az, hogy megbocsáss az ellened vétkezőnek, az a te feladatot és felelősséged, az, hogy bocsánatot kérjen tőled, aki megbántott, az az övé. Van, amit nem tudunk megtenni egymás helyett. Ez például ilyen... (Katona Béla)

A nap gondolata:

Aki igazán meggyógyult a bűneiből, az leborul Jézus Krisztus előtt, neki adva hálát, magasztalást és dicséretet. Sőt, akit az Úr kiemelt a bűneiből, annak természetes, hogy újból és újból visszatér Megváltójához azért, hogy minden dicsőséget neki adjon.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése