Keresés ebben a blogban

2019. február 12., kedd

2019-02-12

Egymás terhét hordozzátok, és így töltsétek be Krisztus törvényét. Mert ha valaki azt gondolja, hogy ő valami, jóllehet semmi, megcsalja önmagát. Mindenki a saját tetteit vizsgálja meg, és akkor csakis a maga tetteivel dicsekedhet, és nem a máséval. Mert mindenki a maga terhét hordozza. (Galata 6:2-5)
A következő üzenet így hangzik: Segítsünk másoknak terheik hordozásában! Vannak segítő foglalkozások, melyek pontosan erről szólnak. A kórházban, a szociális intézményben dolgozók elesett, beteg, nyomorúságot hordozó, rászoruló embereken segítenek. Ez a munkájuk. De egy gyülekezet is akkor gyülekezet igazán, ha észreveszi azt, hogy kiken kell segíteni és megteszi a segítségnyújtás megfelelő lépéseit is.
„Egymás terhét hordozzátok…" – kéri az Ige tőlünk. Segíts mások terheinek hordozásában. Ez nem megy csak abban az esetben, ha figyelmes szeretettel veszünk részt egymás életében. Viszont lényeges gondolat az is, hogy mások terheit csak akkor tudjuk hordozni, ha a saját terheinket képesek vagyunk cipelni. Az ugyanis nem működik, hogy nem bírom a saját terheimet, de szívesen segítek cipelni a másikét. Nem fog menni. Lehetetlenség. Amolyan vak vezet világtalant helyzet áll fenn, ha valaki a saját terheit se bírja hordozni, de a másikéból megpróbálna átvenni… (Katona Béla)

A nap gondolata:

Isten a kemény időket arra használja, hogy próbára tegye a kitartásunkat


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése