Keresés ebben a blogban

2019. április 21., vasárnap

2019-04-21

Lelki nagykorúság 6.

Aki ugyanis tejen él, járatlan az igazság igéjében, mivel kiskorú. A nagykorúaknak pedig kemény eledel való, mint akiknek érzékszervei a gyakorlat következtében már alkalmasak a jó és a rossz megkülönböztetésére. (Zsid 5,13-14)
A lelki nagykorú képezi magát, és van ismerete az igazságról. Ismeri a Bibliát, a hitvallási iratokat. Nekem olyan sokszor adott erőt hívő életem során a Heidelbergi Káté 1. kérdésére adott felelet. 1. Mi néked életedben és halálodban egyetlenegy vigasztalásod? Az, hogy testestől-lelkestől, mind életemben, mind halálomban, nem a magamé, hanem az én hűséges Megváltómnak, Jézus Krisztusnak a tulajdona vagyok, aki az Ő drága vérével minden bűnömért tökéletesen eleget tett s engem az ördögnek minden hatalmából megszabadított. És úgy megőriz, hogy mennyei Atyámnak akarata nélkül egy hajszál sem eshetik le a fejemről, sőt inkább minden az én üdvösségemre kell, hogy szolgáljon. Ezért Szentlelke által is engem az örök élet felől biztosít és szív szerint késszé és hajlandóvá tesz arra, hogy ezentúl Őneki éljek.
A lelki nagykorú sok keresztyén irodalmat olvas. De nem csak elolvasni kell, hanem be is építeni az életünkbe, gyakorlattá tenni. Van úgy, hogy valaki jön hozzám, és elmondja, hogy milyen jó tanítást hallott a tévében. Rá szoktam kérdezni, és mit valósítottál meg, mit építettél be az életedbe belőle? Nekünk gyakorlattá kell tenni a hallottakat. Hiszen Jézus azt mondja: Te is hasonlóképpen cselekedjél. (Lk10,37) (Prókai Árpád)

A nap gondolata:

A hit kinyitja Isten ígéreteit, megmutatja Isten hatalmát, álmokat valósággá változtat és a hit erőt ad nekünk ahhoz, hogy kitartsunk a nehéz időkben.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése