Keresés ebben a blogban

2019. május 24., péntek

2019-05-24

Mindent megvizsgáljatok

Egyszer, amikor Mordokaj a királyi udvarban volt, Bigtán és Teres, a király küszöbét őrző két háremőr megharagudott Ahasvérós királyra, és merényletet tervezett ellene. Mordokaj azonban megtudta a dolgot, megmondta Eszter királynénak, Eszter pedig elmondta Mordokaj nevében a királynak. Kivizsgálták a dolgot, és igaznak találták, ezért mind a kettőt felakasztották. Föl is jegyezték ezt a történetek könyvébe a király jelenlétében. (Eszt 2,21-23)
Hogy miért haragudott meg a két udvarmester, és miért akarta megölni a királyt, ezt nem tudjuk. A héber szöveg szerint a palota első küszöbét őrizték ezek az emberek, vagyis főajtónállók voltak. Bizalmi pozíciójuk volt. Hányszor elő fordul, hogy az, akiben megbízunk, az fordul ellenünk.
Még az én jóakaróm is, akiben bíztam, aki kenyeremet ette, fölemelte sarkát ellenem. (Zsolt 41,10)
Az összeesküvést Mordokaj leleplezte, és megvizsgálták a dolgot és úgy találták. Mennyire szoktad megvizsgálni, amit hallasz másokról, másoktól, hogy mennyire igaz, hogy van-e alapja, amit hallottál? Itt kivizsgálták a történteket, és miután meggyőződtek arról, hogy valóban összeesküvést szőttek a király ellen, csak akkor hozták meg az ítéletet, a két udvarmester elnyerte méltó büntetését.
Azt mondja a Biblia, hogy csak akkor beszélj,
ha meggyőződtél valamiről.
Ha össze-vissza fecsegsz, és csak járatod a szád,
Ne csodálkozz azon, ha megütöd a bokád.

Ha felröppen egy hír, és beindul a csámcsogás,
Senkinek ne add tovább!
Előbb járjon az eszed, utána nyisd ki csak a szád,
Ne váljon belőled info-mániás!

Refr:
A pletyka egy akna, hát ne lépj rá!
Aki pletykál, az előbb-utóbb pórul jár.
A pletyka egy akna, hát ne lépj rá!
Aki pletykál, az pórul jár.
(Prókai Árpád)

A nap gondolata:

A mindig nyitott száj üres fejre emlékeztet. (Spurgeon)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése