Ki vagy te? (Jn 1:19)
„Már azt sem tudom, ki vagyok." – mondta valaki a közelmúltban, kissé összezavarodva azon, ami körülötte és persze benne is lejátszódott. Amikor meginog az ember önazonossága, az félelmetes dolog. Mert vagyunk valakik és nem véletlenül vagyunk azok, akik. Tudnunk kell, hogy kik vagyunk. Lehet javunkra ez a belső megingás abban az esetben, ha megtaláljuk az Úrban való önmagunkat. Hiszen ilyenkor az ad erőt, ha tudod, hogy kié vagy. Hogy az Úré vagy. Hogy az életednek mindig van értelme, akkor is, ha éppen össze vagy törve, ha a gödör alján vagy, mert szétesett minden körülötted és te magad is. Ilyen állapotba kerülhet bárki. Önhibájából és önhibáján kívül is.
„Az vagy, amit teljesítesz!" – bizony manapság ezt is harsogja felénk a világ. Annyit érünk, amennyit teljesítünk. Hozd ki a napjaidból a legtöbbet! Dolgozz sokat! Ne légy tétlen! Tedd oda magad! A 99% nem elég… Ilyen és ehhez hasonló jelszavak, hozzáállások vesznek körül.
Hadd nyugtassak meg mindenkit: nem azok vagyunk, amit teljesítünk. Persze életünk megkerülhetetlen része a teljesítmény, hogy hol, miben, mennyire haladunk előbbre, sőt vannak az életnek olyan területei, amelyeken ez központi kérdés, mégis azt állítom, hogy nem azok vagyunk, amit teljesíteni tudunk. Hiszen ilyen alapon a gyermekek, főleg a kisebbek, valamint a nagyon idősek, vagy éppen az egészségüket elveszítettek nem is „rúghatnak labdába". Nem azok vagyunk, amit teljesítünk. Ez persze nem felhívás a tétlenségre, a semmittevésre csak egy fontos tény megállapítása. S hogy az előbbieket alátámasszam, elmondom, hogy a legjobban teljesítő emberek is meghalnak egyszer, és ahogy mondani szokták az élet nem áll meg és nincs pótolhatatlan ember. Fájdalmas igazságok ezek… (Katona Béla)
A nap gondolata:
Isten megtalálásnak útján az első lépés büszkeségünk letörése, - végleges letörése, mert csak így tud Isten minket az égig emelni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése