2014-08-10

Kié a szívünk?  Azután bement Jézus a templomba, és kiűzte mindazokat, akik a templomban árusítottak és vásároltak, a pénzváltók asztalait és a galambárusok székeit pedig felborította. (Mt 21:12) Azt mondják, hogy egyszer Victoria királynő országa felföldi részén meglátogatott egy faluban egy szegény asszonyt. A szegényes házban ült néhány percig egy régi karosszéken. Amikor a királynő és kísérete távozott, az egyik kísérő megmondta az idős asszonynak, hogy ki látogatta meg. Elámult ezen a megtiszteltetésen, és fölvéve a régi széket, bevitte egy másik szobába, miközben ezt mondta: „Ezen a széken soha többé nem ül senki ismét, mert királynőm ült benne." Mennyire kell még nagyobb szentségben őrizni szívünkben azt a helyet, ahova Krisztust befogadtuk! Miként állunk most a szívünkkel? Szükség van-e arra, hogy Krisztus eljöjjön ostorával, hogy kiűzze a kufárokat, a galambárusokat és a pénzváltókat? A nap gondolata:  Leginkább az gyötri meg az emberek többségét, hogy a vágyaiból szükséget gyárt. Pedig igen nagy különbség van a kettő között. Míg a szükségek azok, amik feltételül kellenek az életünkhöz, amik nélkül nem tudunk élni, addig a vágyak csak olyan kívánságok, melyeket ugyan szeretnénk, de minden további nélkül meg vagyunk nélkülük. Az álmainkhoz és vágyainkhoz való helyes viszonyulás a csalódásaink, frusztrációink nagy többségét vehetné ki az életünkből.