Keresés ebben a blogban

2020. július 9., csütörtök

2020-07-09

Isten a mi menedékünk

„Tollaival betakar téged, szárnyai alatt oltalmat találsz…" (Zsoltárok 91,4)

Gyermekkoromban rengeteg időt töltöttem nagyszüleimnél. Szinte ott nőttem fel, hiába laktunk egy faluban, a nyár beálltával leköltöztem hozzájuk, és szinte csak szeptemberben, az iskolakezdésre mentem haza. Mindig volt mit tenni, locsolni a palántát, szaladgálni az akkor még aszfalt nélküli úton a sokszor térdig érő pocsolyában, és persze ott volt a hátsó udvar a maga titokzatosságával. A csűrrel, ahol lehetett a bunkerom, a kamrákkal, ahol mindig lehetett találni valami kincset, és a sok jószág. Közülük is mindig csodálattal figyeltem a kotlóst, mert nagyszüleim még kotlóst ültettek, és így keltettek kiscsibét. Mindig rácsodálkoztam arra, hogy hívta haza a szárnyai alá kicsinyeit, amikor viharfelhő jött, kezdett esteledni, vagy gyanús madár szálldogált az égen.

Dávid, a zsoltáros így beszél mennyei Atyánkról. Azt mondja, olyan a mi Istenünk, mint egy gondoskodó anya, akihez viharos időben, nehézségek között menekülhetünk. Ő is számtalanszor tette meg ezt, menekült az Úrhoz. Pedig bátor katona volt, gyerekként szállt szembe a hatalmas vitézzel, Góliáttal. Legyőzte a medvét, az oroszlánt, sosem ijedt meg, mégis ezt mondja: tollaival betakar, szárnyai alatt oltalmat nyújt az Isten.

Drága testvérem, ebben a nehéz, minden lelket megpróbáló időben van kihez menekülni, van kinek az oltalmában menedéket találni. Atyád szeret téged, menj oda bátran hozzá, vidd oda életedet, ő oltalmat nyújt neked, ha kéred. (Tóth István, Abaújvár)

A nap gondolata:

Kőszikla és biztos menedék. Megélhetik csodáját mindazok, akik szavára hagyatkoznak, és benne bíznak. Ezt Ő ígérte. Ezért szívem boldog és nincs bennem többé félelem.

2020. július 8., szerda

Változások lesznek a Napi Ige háza táján

2020-07-08

Boldog szelídek…

„Boldogok a szelídek, mert ők öröklik a földet." (Máté 5,5)

Ma, amikor egyre nagyobb pánik kezd rajtunk eluralkodni, amikor egyre többen és még több helyen hirdetnek szükségállapotot, vészhelyzetet önkéntelenül is, felmerül a kérdés, hogyan állunk helyt mi, keresztyének. Hetekkel ezelőtt elkezdődött a polcok lecsupaszítása, s valamiért egyre inkább az az érzésem, mintha az emberek is ezzel egyidőben elkezdték volna kiüresíteni lelküket. Egyre nagyobb hiánycikk az a bizonyos szelídség, amely az Ige szerint örökségünk záloga. Nem azt szeretném mondani, hogy nem kell komolyan venni a vírus terjedését, vagy az óvintézkedések szükségességét, sőt. Arra szeretném felhívni a figyelmed, hogy a lelkeket, hitet tipró – akár vírusnak is nevezhető – istennélküliséget is éppen ilyen komolyan kellene vennünk!

Egyetlen kulcsszóra szeretném, ha figyelnél ma, ami nem más, mint a szelídség. Ha erre gondolok, az elmúlt napok s a várhatók fényében eszembe jut, hogy mennyire nem szelíd az, aki csak arra koncentrál, hogy neki meglegyen mindene, raktárait feltöltse. Mennyire nem szelíd az, aki önmagára fókuszál, a másikon keresztül gázolva. Az igazság az, hogy nem szelídítjük meg magunkat, hanem törekszünk, nyomulunk, olykor vagy inkább sokszor a mások kárára. Pedig az örökség már el van készítve, ha úgy tetszik, letétbe van helyezve, csak megfelelően, krisztusi módon kellene élnünk, hogy hozzá juthassunk.

Olvastam egy történetet, melyben egy tanárnő lufikat osztott ki az iskolában tanuló összes gyermeknek, majd megkérte őket, hogy írják fel a nevüket rá. Ezután minden lufit a folyosóra gyűjtöttek. A feladat az volt, hogy öt perc alatt mindenki találja meg a sajátját. El tudjuk képzelni, mekkora lehetett a káosz, a lökdösődés, mert mindenki csak a magáét akarta. Természetesen egyetlen gyermek sem járt sikerrel. Na de ezután a tanárnő megkérte a diákokat, hogy mindenkit fogjon egy darab lufit, nem törődve azzal, hogy milyen név áll rajta. A következő öt percben mindenkire rálelt a saját, nevével ellátott lufira.

Bárcsak mi is tudnánk szelídséget magunkra öltözni, nem önmagunkat, hanem Krisztust helyezve életünk középpontjába. Hiszem, hogy így mindenki rátalálhat a „lufijára", ami mai Igénk alapján valójában a boldogságunk. (Birikiné Király Dalma, Jánd)

A nap gondolata:

A szelídség a hívő embernek másokkal való kapcsolatára is vonatkozik. A szelíd ember önzetlenül cselekszik, nem öntudatosan. Alázatos, és nem fennhéjázó.

2020. július 7., kedd

2020-07-07

Engedelmeskedjetek!

Engedelmeskedjetek minden emberi rendnek az Úrért, akár a királynak mint a legfőbb hatalomnak, akár a helytartóknak mint akiket ő küld a gonosztevők megbüntetésére és a jót cselekvők megdicsérésére. Mert Isten akarata az, hogy jót cselekedve némítsátok el az értelmetlen emberek tudatlanságát mint szabadok: nem úgy, mint akik a szabadságot a gonoszság takarójául használják, hanem mint Isten szolgái. Mindenkinek adjátok meg a tiszteletet, a testvéreket szeressétek, az Istent féljétek, a királyt tiszteljétek.  (1Péter 2, 13-17)

Isten igéje a mai napon is engedelmességre szólít fel bennünket! Mennyi minden másképpen alakulna az életünkben, ha engedelmes gyermekei lennénk az Istennek és azoknak az emberi rendeknek, amelyeket Isten felénk helyezett. Nagyon sokszor nem az igazságérzetünkért kell engedelmesek legyünk, férjként, feleségként, gyermekként, vagy beosztottként, hanem az Úrért. Az Ő akarata, hogy jót cselekedjünk, jót cselekedni pedig csak alázattal lehet, akár vezetőként akár beosztottként. Az alázatról mindig a lábmosás története jut eszembe, amikor a Mester körül kötötte magát a törölközővel, leereszkedett a tanítványok lába magasságába és onnan mondta el Péternek, ha nem mosom meg a lábad, semmi közöm hozzád. Ebből a magasságból a mi mondanivalónk is sokszor másképpen hatna, talán jobban hallgatnának a szavunkra, nem csak a beosztottak, hanem a családtagok is. Mert Isten akarata az, hogy jót cselekedve némítsátok el az értelmetlen emberek tudatlanságát, mint szabadok. Jót cselekedve másnak véleményt mondani csak az tud, aki szabad! Krisztusban szabad! Egy megkötözött ember nem ura a cselekedeteinek sem az életének. A gonosz megkötöz bennünket, ahol tud, és mi nagyon sokszor a rossz szokásainkat, káros függőségeinket és szenvedélyeinket azzal magyarázzuk, hogy nem üdvösség kérdése. Hadd kérdezem meg kedves testvérem, nem vagy-e a megkötözöttek között? Azért nem tudsz hiteles lenni a szolgálatban, mert az Isten szabadítása helyett a megkötözöttségedet magyarázod? Ha viszont szabadnak érzed magad akkor vigyázni kell, hogy ne tartozz azok közé, akik a szabadságot a gonoszság takarójául használják, hanem mint Isten szolgái jót cselekedve az Ő dicsőségére élnek.

Olyan világban élünk, ahol a tiszteletadás sok tekintetben csorbát szenved, a 17. versben mégis arra kapunk felszólítást, hogy mindenkinek meg kell adni a tiszteletet, ezt akár parancsként is lehet értelmezni. Az ötödik parancsolat jut eszembe, ahol Isten arra szólít fel, hogy tiszteld apádat és anyádat, hogy hosszú ideig élj azon a földön, amit az Úr a te Istened ad neked. Ahol megtanítják szülők tiszteletadásra a gyermekeket Isten és embertársai felé, ott jövendőt épít az a család. A testvéreket szeressétek, az Istent féljétek, a királyt tiszteljétek. Az őszinte testvérszeretet és az istenfélelem életformává kell váljon a mindennapjainkban. (Meleg Attila, Bódvaszilas)

A nap gondolata:

Az Istennek való engedelmesség szabaddá tesz.