2015-01-28

„Áldott legyen az Úr! Napról napra gondoskodik rólunk szabadító Istenünk!" (Zsoltár 68:20) Mai Igénkhez íme, egy történet: Vörösbegy és a veréb beszélgetnek titkairól az emberi életnek. Vörösbegy kérdez: „Fel nem foghatom, mért hajszolják magukat úgy agyon az emberek! Van bajuk, gondjuk annyi, nincs idejük örülni, hálát adni! Meg tudod ezt a kérdést oldani?" „Sajnos nem lelek nyitjára az oknak, mért küszködnek, gyötrődnek, panaszkodnak, mért - szólt verebecske -, csak azt sejthetem, nincs oly jó soruk, mint neked, s nekem. Miránk mennyei Atyánknak van gondja. Ad eledelt, napsugarat naponta. Tudja hiányunk, és kész, hogy segítsen. S úgy látom, nekik ilyen Atyjuk nincsen." Eszméltessen bennünket ez a kis történet. Olykor úgy élünk, mintha nem lenne nekünk gondviselő jó Atyánk. Pedig van. Elhisszük ezt? Meglátjuk ezt naponta? Kicsit többször kellene megállnunk és meglátnánk nagyon hamar… A nap gondolata:  A pecsét... Belenyomva puha agyagtáblába hitelesítésül, aláírásként szolgált. Akiket a szeretet a sírig összefűz, lelki arcuk így vésődik a másik arcra. Az ilyen szeretet erős, mint a halál, nem vehet erőt rajta semmi. Jézus Krisztusban a házastársak az élet, az üdvösség kegyelmében is örököstársak. (Szabó Andor)