2015-11-02

Egy ember, név szerint Anániás, feleségével, Szafirával együtt eladott egy birtokot, és árából feleségének tudtával félretett magának, egy részét pedig elvitte, és az apostolok lába elé tette. Péter azonban így szólt: „Anániás, miért szállta meg a Sátán a szívedet, hogy hazudj a Szentléleknek, és félretegyél magadnak a föld árából? Ha megmaradt volna, nem neked maradt volna-e meg, és miután eladtad, nem te rendelkeztél-e az árával? Mi indította szívedet ilyen cselekedetre? Nem embereknek hazudtál, hanem az Istennek." (Acta 5,1-4) Ha felszínesen közelítünk ehhez a bibliai szakaszhoz, akkor felmerülhet bennünk az a kérdés, hogy mi a baj abban az esetben, ha valaki elad egy darab földet és az árának egy részét beadakozza a gyülekezet javára? Hát nem ez lenne a követendő példa ma is? Nem ez lenne Isten gyermekeinek az útja, hogy pénzhez jutottunk, Isten megsegített, mert eladtunk valamit, felvehettük a fizetésünket, a nyugdíjunkat és Isten iránti hálából felajánlást teszünk az Úrnak belőle? De, pontosan erre van, erre lenne szükség. A gyülekezetek így gazdálkodnak: a tagok adományaiból, felajánlásaiból, szívből, hitből fakadó adakozásából. Isten az ember hálás szívű adományát várja. Ám ennek előfeltétele, hogy az övé a szívünk. Hiszen, ha az Úré a szívünk, akkor az anyagi javainkkal is helyesen tudunk bánni. Igaz, a mondás szerint a pénztárcánk tér meg utoljára... A mienk megtért már? A nap gondolata: Aki a kis bűnöket nem kerüli el, nagyobbakba esik.