2016-10-26

„Füves legelőkön nyugtat engem, csendes vizekhez terelget engem."(Zsoltárok 23:2) Nem elég csak megvallani, hogy őt tekintjük pásztorunknak — bizonyítani is kell a tetteinkkel. Hiába állítjuk, hogy ő az Urunk, ha nem tesszük azt, amit mond. Hiába bizonygatjuk, hogy igenis elfogadjuk őt pásztorunknak, ha nem megyünk oda, ahova ő vinni akar minket. Talán egész konkrét elképzeléseink vannak arról, hogy hol szeretnénk megtalálni a boldogságot. Talán egy hullámzó tengerpartot képzelünk el magunknak, ahol lelki békére és boldogságra találhatunk. Ezzel szemben Isten "csak" egy csendes patakhoz vezet el minket, és azt kéri, hogy itt nyugodjunk meg benne. Talán magas hegyeket, égbe hágó csúcsokat képzeltünk el magunknak, melyeket megmászva akarunk hírnevet szerezni magunknak. Ezzel szemben Isten egy egyszerű füves legelőre vezet el, és azt várja, hogy azzal elégedjünk meg. Ahogy egy ilyen helyzetben reagálunk, megmutatja, hogy valóban Isten-e a pásztorunk. (T.S.K.) A nap gondolata: Nem Isten van miértünk, hanem mi vagyunk Istenért. (Ravasz László)