2017. február 23., csütörtök

2017-02-23

„Ászá azt tette, amit jónak és helyesnek tartott Istene, az ÚR." (2Krónikák 14:1)
Ászá szoros kapcsolatban élt az Úrral. Mi ezt mennyire mondhatjuk el magunkról? Ezt is lehet többféleképpen látni. Írok erre egy példát. A közelmúltban egy esküvőn voltam a családommal. Nemcsak a szertartás elvégzése végett voltam jelen, hanem meghívtak a vacsorára is bennünket. Ennek apropóján beszélgettem valakivel arról, hogy hogyan lettem lelkész. Elmeséltem az elhívásom történetét, azt, ahogyan megértettem, hogy mi az Úr szándéka az életemmel. Aztán ezt megértve hogyan indultam el a lelkészi pályán. Mire ő azt mondta önmagáról: én is lehetnék lelkész, nagyon jól tudok beszélni. Egy óráig is beszélnék én a Bibliáról. Azt mondtam a közel 50 éves illetőnek, hogy lelkész csak akkor legyen, ha az Úr elhívja erre a szolgálatra, egyébként nemcsak lelkészként lehet Istent szolgálni. Majd megkérdeztem, hogy mennyit olvassa a Bibliát és mikor olvasta utoljára. Azt válaszolta, hogy ő nagyon jól ismeri a Bibliát, tizenévesen konfirmált. Mondtam szeretettel, hogy nem ezt kérdeztem, hanem azt, hogy mikor olvasta utoljára. Ment a mellébeszélés, mire azt találtam mondani, hogy én például ma reggel olvastam utoljára az Isten Igéjét. De olvastam tegnap, tegnapelőtt és azelőtt is. Naponként olvasom az Úr szavát, mert fontos számomra a Vele való kapcsolat miatt. Erre már nem tudott mit felelni…

A nap gondolata:

Isten igaz gyermekei nem annyira az Isten áldásaival törődnek, hanem csak a lábainál akarnak ülni, közösségben akarnak Vele lenni, mert érzik, hogy ez a legdicsőbb dolog a világon.