2018. január 11., csütörtök

2018-01-11

 „Hálát adok az én Istenemnek, valahányszor megemlékezem rólatok…" (Fil 1:3)
Mindig van miért hálásnak lenni. A nyomorúságainkban is. Meglátjuk-e, felfedezzük-e? Egy idősek otthonában élő néni azt mondta: „Köszönöm, Uram, a két jó fogamat, az egyiket, amelyik felül, a másikat, amelyik alul van, és köszönöm, hogy pont összeérnek." Felismerjük e nyomorúságos helyzetben élő idősnek a hálás lelkületét? Ha két foga van valakinek, az már nem valami szívderítő, de milyen nagy dolog, ha örülni tud annak, hogy összeérnek, tehát még mindig tud enni valahogyan. Zúgolódás helyett hálaadás. Ez a Krisztusban nyert élet hatalmas többlete többek között. Erre jó példa Pál és Szilász története (ApCsel 16), akik a börtönben, kalodába zárva is énekkel dicsérik az Urat. Erre mondta valaki, hogy templomban bárki képes énekelni, még a képmutatók is. De ha dicsőíteni tudod Istent fájdalmak, nagy nyomás és problémák közepette – az valami egészen más. Hogyan csináld? Helyzetedet a hit szemszögéből nézd! Nem az számít, mit vesztettél, hanem az, amid maradt! Maradt-e a hited? A Jézusba vetett bizalmad?
Isten gyermekeinek hozzá kell szokniuk, hogy az Úr a nagy csodákat követően nagy próbákkal egyensúlyozza ki az életüket. Ez az ő nevelési módszere. Isten próbáinak az a célja, hogy nyilvánvalóvá váljon, mi van a szívünkben.

A nap gondolata:

Könyörgés és hálaadás úgy tartoznak együvé, mint a szájnak a két ajka.