2018. március 7., szerda

2018-03-07

 Taníts úgy számlálni napjainkat, hogy bölcs szívhez jussunk! (Zsolt 90:12)
Egy szív többek között attól bölcs, ha tanul a múlt hibáiból, mulasztásaiból. Ha levonja a megfelelő következtetéseket. Ebben segíthet nekünk a következő történet:
Egy fiatal asszony üldögélt egy padon a játszótéren. Mellette egy harmincöt év körüli férfi.
- Az ott az én fiam! - mutatott az asszony büszkén egy piros pulóveres kisfiúra, aki éppen a csúszdán csúszott lefelé.
- Remek kis fickónak tűnik - mosolyodott el a férfi. - Az enyém ott ül a hintán, kék felsőben. - tette hozzá.
Majd az órájára nézett és odakiáltott a gyereknek:
- Kisfiam, mit szólnál hozzá, ha azt mondanám, hogy indulunk?
A gyermek rögtön rimánkodni kezdett:
- Apa, csak még öt percet maradjunk kérlek!
A férfi elmosolyodott, bólintott és a kis legény lelkesen hintázott tovább.
Eltelt a néhány perc, és a férfi felállt a padról.
- Na, most már mehetünk?
A kisfiú megint rimánkodni kezdett: - Apu, csak öt perc! Csak annyit maradjunk még kérlek!
A férfi megint mosolygott és bólintott.
- Hallja, uram, maga aztán igazán türelmes apuka! - szólalt meg a padon ülő asszony elismerően.
A férfi hosszasan maga elé nézett, aztán így válaszolt:
- Tudja, a nagyobbik fiamat tavaly elgázolta egy részeg sofőr. Itt történt a közelben, néhány utcányira innen... Bár rettenetesen bánt, mégis igaz, hogy nagyon kevés időt töltöttünk együtt. Most persze bármit megadnék, hogy kaphassak csak még öt percet vele... Megfogadtam, hogy soha többé nem követem el ugyanazt a hibát. Ő most azt hiszi, hogy kapott még öt percet a hintázásra, pedig valójában én kaptam még öt percet, hogy láthassam őt, amint önfeledten és boldogan játszik. Hát ezért lát engem türelmesnek. (Katona Béla)

A nap gondolata:

„Néhány szót szólnék a családról. Ti bőven bizonyítottátok, hogy a cél érdekében készek vagytok keményen dolgozni, akár késő éjszakáig, félretéve a magánéleteteket is. De erről az a megfigyelés jut eszembe, hogy senki sem mondta még azt a halálos ágyán: »Bárcsak több időt töltöttem volna az irodában!« Bölcsen találjátok meg az egyensúlyt a munkátok és a családi életetek között! Ha olyan szerencsések vagytok, hogy vannak gyermekeitek, akkor szüleitek figyelmeztetni fognak arra, hogy a gyermekek gyorsan megnőnek, és kirepülnek, mielőtt észrevennétek. Tanúsíthatom, hogy ez így van. Isten csak bizonyos mennyiségű lehetőséget ad a gyermekeinkkel töltött időre, arra, hogy mesét olvassunk nekik, hogy elmenjünk horgászni vagy labdázni, hogy együtt imádkozzunk. Igyekezzetek, hogy ne hagyjatok ki egyetlen ilyen lehetőséget sem!"