2018. június 13., szerda

2018-06-13

Ezután visszatértek Jeruzsálembe az Olajfák hegyéről, amely Jeruzsálem közelében van egy szombatnapi járóföldre. Amikor hazatértek, felmentek a felső szobába, ahol a szállásuk volt, mégpedig Péter és János, Jakab és András, Fülöp és Tamás, Bertalan és Máté, Jakab, Alfeus fia, Simon, a Zélóta és Júdás, Jakab fia. Ezek valamennyien egy szívvel és egy lélekkel kitartóan vettek részt az imádkozásban, az asszonyokkal, Jézus anyjával, Máriával és testvéreivel együtt. (ApCsel 1,12-14)
Nem egészen kétezer évvel ezelőtt, amikor Jézust felhő takarta el a tanítványok szeme elől, ők pedig visszamentek Jeruzsálembe, felmerült a kérdés, hogy: Most mit csináljanak? Ők nem tudták, hogy tíz nap múlva jön el az Atyával és Jézussal egylényegű, velük azonos Isten-személyiség, a Szentlélek.
Hitték ők, hogyne hitték volna, hogy eljön a Szentlélek, hiszen maga Jézus mondta nekik. De addig mivel töltsék az időt? Menjenek vissza dolgozni? Vagy induljanak el oda, ahová Jézus mondta, Júdeába, Samáriába, és a föld végső határáig? Mi legyen? Ez volt a kérdés, erre vártak választ. Végiggondolták. Eddig kire hallgattak? Jézusra. Ő mit csinált akkor, amikor elvégzett valamit? Imádkozott. És várt.
Megvan! Akkor nekik is ezt kell tenniük. Két teendő között; a figyelmes csend idejében Istent kell megkérdezni. Mire készül Ő, és mire készüljenek azok, akik elhatározták, hogy rá hallgatnak?
Ennek az egyszerű felismerésnek a gyümölcsét olvastuk: „egy szívvel és egy lélekkel kitartóan vettek részt az imádkozásban". Így találta őket a Pünkösd. Vártak. Imádkozva. Kitartóan.
Nem mindegy, hogyan töltjük az időt Isten két, megértett kijelentése között. A beavatkozására várva. Hiszen amikor Ő bármit is kijelent, megértet velünk, az felkavarja, más irányba igazítja a dolgainkat. beleavatkozik az életünkbe. Jó. De mikor?
Általában véve, ha az ember nem a szerelmére, vagy a gyerekére, nem valamelyik kedves rokonára, ismerősére vár, akkor unalmassá, idegesítővé, sőt félelmetessé is válhat a várakozás. Ezzel eszemben, aki Isten közbelépésére vár, az nem unatkozik. Azt nem idegesíti a várakozás. Az nem fél, hanem kíváncsi. Valami lesz. Lesz valami! (Kereskényi Sándor)

A nap gondolata:

„A gyökerek a földben sosem várnak jutalmat, amiért az ágakat termékennyé teszik." (Rabindranath Tagore)