2018. augusztus 7., kedd

2018-08-07

Ítélet helyett szeress

„Miért nézed a szálkát a testvéred szemében, a saját szemedben pedig még a gerendát sem veszed észre?" (Máté 7,3)
Miért könnyű másokat megítélni? Azért, mert amiért szót emelünk, azok a hibák rendszerint a mi életünkben is előfordulnak. Ösztönösen szabadulni akarunk ezektől, de valahogy nem megy. Könnyebb a másikban is észrevenni, és egy kicsit megnyugtató is, hogy íme, a partnerem is ugyanúgy hibázik, mint én. Szóvá is teszem, és ezzel már ítéletet mondtam felette. Ez igen gyarló és kicsinyes viselkedés, amely sehova sem vezet, legfeljebb olaj a tűzre, ennek következményeként még jobban elmérgesedik a helyzet közöttünk. Ha jobban elgondolkodunk, akkor észrevesszük önmagunkban – ha eléggé őszinték vagyunk – hogy még nagyobb a bűnünk, szinte gerendányi. Mi akkor a megoldás, ha mégis beleestünk az ítélkezés bűnébe? Csakis a krisztusi lelkület gyakorlása. Ítélet helyett szeressünk. Igenis, szeretettel forduljunk ahhoz, aki vétett az isteni törvények ellen. Egy Bibliát tanulmányozó embernek tudnia kell, hogy mi áll meg az Isten mérlegén, mi az, ami eltávolít a krisztusi lelkülettől. Így forduljunk felebarátunkhoz, aki elesett, nem élt az Isten szeretetében, halmozza a hibákat. Ne ítélettel tekintsünk rá, hanem együtt érző szeretettel figyelmeztessük gyarlóságaira. Jézus sem ítélte el a bűnös asszonyt, hanem felemelte és figyelmeztette, hogy többé ne vétkezzen. Az együtt érző szeretet gyógyít, kisegít a bajokból. Ne alkalmazzunk kegyetlen döféseket az amúgy is vérző szívű emberbe, hanem inkább váljunk sebkötözőkké. Isten azt akarja, hogy gyűlölet helyett irgalmasságot gyakoroljunk, bármennyire is mást diktálna a pillanatnyi érdekünk. (Horváth Csaba)

A nap gondolata:

Ne ítélj el senkit, mielőtt te magad nem voltál a helyzetében.