2018. november 7., szerda

2018-11-07

A mi beszédünk Jézusról

Emlékezzetek meg ama beszédekről, amelyeket én mondtam néktek: Nem nagyobb a szolga az ő uránál. Ha engem üldöztek, titeket is üldöznek majd; ha az én beszédemet megtartották, a tieteket is megtartják majd. De mindezt az én nevemért cselekszik veletek, mivelhogy nem ismerik azt, aki küldött engem. (Jn15,20-21)
A mi beszédünket is megtartják majd. Milyen nagy kegyelem, hogy így van. Ha a mi beszédünket, a mi bizonyságtételünket nem tartaná meg senki, bizony ez nagyon elkeserítene minket és hamar abbahagynánk csüggedten a munkát. De Jézus gondoskodott róla, hogy miképpen az Ő beszédét megtartották, úgy a mienket is megtartsák. Minden időben voltak és lesznek emberek, akik hallgatnak a bizonyságtévő szóra, és akik szívesen követik Őt az emberek bizonyságtevése után is.
Egy lelkész súlyosan megbetegedett, és az orvos tüdőszanatóriumba küldte. De ő nem akart menni. Kereste a kifogásokat, imádkozott azért, hogy Isten akadályozza meg, hogy a szanatóriumba befeküdjön, de az Úr nem hallgatta meg az imádságát. El kellett mennie. Mikor aztán hosszabb időt eltöltött ott, akkor megértette, hogy miért kellett neki odamennie. A szanatóriumban sok ember állt a sír szélén, akik nem ismerték Jézust, nekik kellett bizonyságot tennie. A lelkész bizonyságtételei következtében sokan elfogadták Jézust. Nagy öröm volt számára, hogy ott a szanatóriumban megtartották az emberek azt, amit mondott nekik.
Nem vagyunk méltók arra, hogy a mi beszédünket megtartsák az emberek, de Jézus nem azt nézi, hogy mennyire vagyunk méltók, hanem hogy mennyi őszinte akarat és hűséges szolgálat van bennünk. (Prókai Árpád)

A nap gondolata:

Ne ess kétségbe, van esélyünk. Az Úr oldalán minden vesztesnek tűnő helyzetben győztes oldalon vagyunk. Most is ugyanaz a kérdés, mint akkor: Kiben bízol? Ha azt tudod mondani, hogy az Úrban bízom, igaz rád, hogy ha elesel, ha elfáradsz, ha megtántorodsz, akkor is van megújulás.