2018. december 3., hétfő

2018-12-03

Én megdicsőítettelek téged a földön azzal, hogy elvégeztem azt a munkát, amelyet rám bíztál, hogy elvégezzem. (Jn 17:4)
Amikor egy reformátor azt mondta és élni igyekezett, hogy Soli Deo Gloria, egyedül Istené a dicsőség, akkor ezt ne csak egy reformátorhoz kössük, hanem mondja ki bátran minden református is. Legyen szívünkből fakadó gondolat ez, hogy egyedül Istené a dicsőség! Nem a magam dicsőségét kell keresnem otthon, a családban, a munkahelyen, a gyülekezetben, hanem egyedül az Istenét. Élhetek, szólhatok, cselekedhetek az Isten dicsőségére. De mi ez és hogyan történhet meg az életemben? Adjon felvilágosítást számunkra a következő néhány sor, mely egy 8. osztályos gyermek naplójának részlete:
„Gondolkodom. Most például megpróbálom megérteni azt, amit a hittanórán tanultunk. Arról volt szó, hogy a hívő ember elfogadja azt, hogy létezik Isten, és szereti őt. Ez még rendben is lenne, idáig ki van pipálva a dolog. Aztán arról is beszéltünk, hogy a hívő hisz abban, hogy Jézus megváltotta. Ez is pipa. Aztán az hangzott el, hogy a hívő ember Isten dicsőségére él. Na, és ez mit jelent? Mi egyáltalán az Isten dicsősége? Hogy lehet arra élni? Még csak a szót sem értem, hát még azt, hogyan viselkedjek úgy? A padtársam rögtön oda is súgta nekem: „Totál homály." Persze nekem elég nagy a szám, és kíváncsi is vagyok, úgyhogy a lelkésznőnknek fel is tettem a kérdéseimet. Ketten-hárman csatlakoztak hozzám, úgyhogy jó kis kérdésözön zúdult rá. De jó fej, nem húzza fel magát a kérdéseken, sőt mindig válaszol nekünk. A következő derült ki:
  1. Az Isten dicsősége az Isten fontosságát, illetve a Neki adott tiszteletet jelenti.
  2. „Az Isten dicsőségére élni" pedig arról szól, hogy az életünkkel megmutatjuk, hogy mennyire fontos nekünk az Isten. Azaz, amit teszünk, abban látszik, hogy Őt követjük és az Isten tanítása szerint viselkedünk."
A 8. osztályos gyermekek hit- és erkölcstan munkafüzetében találkoztam ezzel a naplórészlettel, de remélem, hogy nekünk, felnőtteknek is egyszerű és érthető gondolatokat, üzeneteket fogalmazott meg… (Katona Béla)

A nap gondolata:

Ha a békesség fejedelme a szívedben van, akkor - ha nincs is nyugalmad - békességed van.