Keresés ebben a blogban

2012. március 9., péntek

2012-03-09

Végül pedig legyetek mindnyájan egyetértők, együttérzők, testvérszeretők, könyörületesek, alázatosak. (1Péter 3:8)
Ritka dolog focimeccsen, hogy egyik kapus a másiknak úgy lő gólt, hogy a saját tizenhatosán belülről hatalmasat rúg a labdába, mely kb. 90 métert megtéve egyet lepattanva a hálóban köt ki. Ez a ritkaság megtörtént az angol fociligában néhány hete, és a szenvedő fél nem más, mint magyar válogatottunk egyik kapusa. A történetet nem is ezért érdemel említést, hanem azért, mert az ily módon gólt szerző kapus láthatóan nem örült a találatnak, pedig ezzel vezetést szerzett csapatának. A gólszerző kapus a mérkőzés után az egyik televíziós csatornának ezt nyilatkozta:
„Beszéltünk utána (az ellenfél kapusával), és elmondtam neki, hogy együtt érzek vele. Nem kellemes szituáció. Nekem is volt hasonlóban részem még nagyon régen, ezért nem ünnepeltem. Örültem neki, hogy megszereztük a vezetést, és bíztam benne, hogy begyűjtjük a három pontot, de ez szörnyű érzés egy kapusnak.”
Ilyen együttérzést a mai pénzzel tele focivilágban? Meglepő és örvendetes volt számomra olvasni ezt az emberi, empatikus nyilatkozatot. Vajon nekünk a hétköznapi életünkben időnként sikerül ennyire együtt éreznünk valakivel, aki nehéz helyzetbe jut?

A nap gondolata:
Minden igazi nagyság abból fakad, hogy valaki le tud hajolni mások szolgálatára. Minden más nagyság hazug önámítás. (Viktor János)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése