2016-08-10

"Jó csendben várni az Úr szabadítására." (JerSir 3,26) A körülötted s benned nyüzsgő sokféle lármában, zajban egyetlen mondat erejéig, mint egy tücsök ciripelése a zsúfolt nagyvárosban, kéri a figyelmedet a Bibliának rövid igéje: „Jó csendben várni az Úr szabadítására". Annyiféle csend él bennünk s körülöttünk, de nem mindegyikre érezzük igaznak, hogy jó lenne. Létezik nagyon is nyomasztó, vészjósló érzetekkel teli csend; fájdalmasan kiüresedett, az elhagyottság csendje; a pusztulás csendje… Amikor Jeremiástól elhangzik ez a fenti mondat, Jeruzsálem és a templom Kr. e. 587-ben bekövetkezett lerombolását siratja, műfaját tekintve gyászénekben. S mégis azt mondja: jó ez a csend… A léleknek legnagyobb sötétjében, egy földig elpusztított város rémisztő csendjében hangzik a kiáltás, egy szívből jövő, a romok felett is jövőt remélő imádság: Jó csendben várni az Úr szabadítására… Egy város romjain ülve mondja ki ezt. Jó… Nem úgy, hogy nincs benne hiányérzet semmivel kapcsolatosan; nem úgy, hogy minden „Hawaii, dizsi, napfény" lenne körülötte! Mégis azt mondja: jó! Jó csendben lennem, mert ez azt jelenti, hogy nem háborgok. Jó várni, mert tudom: kire várok. Jó, hogy az Úrról beszélhetek, mert tudom: ő uralkodik e romok felett is. Nem maradt vezetés, gondviselés nélkül sem az elpusztított város, sem a fogságban megfogyatkozott, megtört nép, mert a szabadítás reménysége ott dobog a szívükben. Hallod-e minden szívdobbanásodban, hogy JÓ? Jó az Isten által életet nyerni – ma is. Jó az Istent szabadon keresni. Jó a világ zajában énekszót és imát hallani. Jó a szabadítás reménységével élni ma is! /Gyallai Henrietta/ A nap gondolata: Az olyan hit, mely várja a meghallgatást, nem fog meglepődni, amikor az imádságra megjön a felelet.