Keresés ebben a blogban

2017. augusztus 8., kedd

2017-08-08

„De Isten meghallotta a fiú hangját… És Isten megnyitotta az asszony szemét, úgyhogy meglátott egy forrást. Odament, megtöltötte a tömlőt vízzel és megitatta a fiút." (1Mózes 21,17.19)
Hágár vizes tömlője kiürült. Nem volt hely, ahol fel lehetett volna tölteni. Amikor a pusztában elfogy a víz, az egyenlő a pusztulással: Hágárra és Ismaelre a halál várt. - Ismerős ez a helyzet a mindennapi életünkben. - Elfogy a türelem. Amikor kifakadunk, és azt mondjuk, hogy ezt azért már nem lehet tovább eltűrni. A türelmetlenségünkből pedig sokan kapnak: a házastársam, a gyermekünk, a munkatársunk…- Elfogy a szeretet. Amikor megmagyarázzuk: mindenkit azért csak nem lehet szeretni! És szépen lassan eljutunk magunkig, amikor már csak önmagunkat szeretjük. És amikor elfogy a szeretetünk, annak van még egy nagyobb mélysége is: már önmagamat sem szeretem… Meghidegült, szeretetlen világban élünk. - Elfogy a békesség. A világ zűrzavara vesz körül bennünket. Halljuk a híreket, nézzük a másik családját és úrrá lesz bennünk a nyugtalanság. – Elromlik a hűtőszekrény, meghibásodik a mosógép, hozza a gyerek a számlát, melyet be kell fizetni, lejár a kocsi műszakija, orvoshoz kell menni, mert itt is, ott is fáj: és eluralkodik bennünk az aggodalmaskodás. A nyugtalanság és az aggodalmaskodás oda vezet, hogy elfogy a békességünk. - Elfogy az odaszánás. A konfirmáció alkalmával elhangzik: Ígéritek-e, fogadjátok-e, hogy Jézus Krisztus követői, református anyaszentegyházunknak egész életetekben hűséges, úrvacsorával rendszeresen élő, szolgáló és áldozatra kész tagjai lesztek? Felelet: Ígérem és fogadom. – Úrvacsoravételkor ez a kérdés: „Ígéritek-e, hogy hálából odaszánjátok magatokat élő, szent és Istennek kedves áldozatul?" Felelet: Ígérem és fogadom. – És mi a valóság? Mindenki válaszoljon őszintén Isten jelenlétében. - Testvérek! Amikor valami elfogy, azt szükséges pótolni. – Isten Krisztusban mindent adott, hogy elég legyen nekünk életünk minden idejében. Ezért üzeni ma: „Eléd néked az én kegyelmem." (2Kor 12,9) (Pótor László)

A nap gondolata:

„Jobb a séta egy baráttal a sötétben, mint egyedül a fényben", azaz jobb Krisztussal az üldöztetések közepette, mint nyugalomban nélküle.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése