„De Isten meghallotta a fiú hangját… És Isten megnyitotta az asszony szemét, úgyhogy meglátott egy forrást. Odament, megtöltötte a tömlőt vízzel és megitatta a fiút." (1Mózes 21,17.19)
Az emberi élet egy nagy pusztaság. Persze van, aki vitatkozik azzal, hogy az emberi élet a pusztasághoz hasonlítható. De vegyük csak szépen sorra.
A bolyongás szüntelen ide-oda járás, görbe, tekervényes utakon tévelygés, leginkább kitűzött cél és irány nélküli bujdosás. Már a gyermek keresi önmagát. Egy bizonyságtételben hallottam valakiről, aki már a tízszeresét kereste, mint a korábbi munkatársa. Minden bejött az életében – egy darabig. És jött, amire nem volt felkészülve: tönkrement a házassága, kiégett a sok munkától, céltalanná vált élete bolyongása és eldobta magától az életét.
Testvérek! Hágár és Ismael bolyongása a pusztában a végveszélyt jelentette számukra. A pusztában ugyanis nincsenek útjelző táblák, utak. A homok, a hőség, a kő, a szél az, ami ural mindent. Jézus Krisztus azért jött el a világba, hogy út (János 14,6) legyen ebben a sivatagi életben. Tekervényes életút helyett biztos célba, Isten országába való érkezést kínál. (Pótor László)
A nap gondolata:
Amikor rád borul a csüggedés sötétsége, tarts ki, amíg elmúlik; mert ebből születik meg Jézus Krisztusnak az a követése, amely kibeszélhetetlen örömet jelent.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése