2017. augusztus 12., szombat

2017-08-12

 Arra kérlek mindenekelőtt, hogy tartsatok könyörgéseket, imádságokat, esedezéseket és hálaadásokat minden emberért…(1Tim 2:1)
Az imádság klasszikusan több összetevőből áll: dicsőítés, hálaadás, bűnvallás, kérés, közbenjárás. Én ma igénkből kiindulva csak az utóbbira szeretnék fókuszálni. Az imádság közbenjáró részének nevezzük, amikor valakiért könyörgünk, aki nem mi vagyunk. Amikor valaki más fontosabb lesz az Isten előtti fohászomban, mint én magam. Vagy legalább olyan fontos, mint én. Hiszen miért is tagadnánk, a legtöbbet önmagunkért imádkozunk. Valószínűleg mindnyájunkra igaz ez a megállapítás. Legtöbbet arról beszélünk, hogy nekem mit adott vagy mit adjon az Úr, hogy mi van velem, vagy mit szeretnék, hogy legyen velem.
Ezeknek helye van az Úr előtt. De túl kell látni önmagunkon. Folyamatosan. Ha valaki nem lát túl önmagán, vagy csak nagyon ritkán, arra szoktuk azt mondani, hogy önző. Az önző ember szinte kizárólag csupán magára gondol. Az ilyen ember élete, életvitele, szavai és tettei is árulkodóak. Sőt, az imái is. Már, ha szokott az ilyen ember imádkozni.
Isten gyermekei ne legyenek se önzőek, se önző módon imádkozó emberek. Vagyis halljuk meg a mai igéből jól kivehető üzenetet: imádkozzunk egymásért! Kikért szoktál imádkozni? – kérdezi az Ige tőled és tőlem is. Hány ember fér bele az imáinkba? Annyi, amennyi a szívünkbe tulajdonképpen. S ez mennyi? Néhány? Sok? Ez csak a szűk családi körünk, vagy azért attól bővebb kör?

A nap gondolata:

A közbenjáró imádság életed legfontosabb foglalkozása. (Oswald Chambers)