2018. május 12., szombat

2018-05-12

Önfeláldozó szeretet

Nincsen senkiben nagyobb szeretet annál, mintha valaki életét adja az ő barátaiért. (Jn 15,13)
Jézus szeretete önfeláldozó szeretet volt. Ez tette Jézus szeretetét a legnagyobb szeretetté. Milyen nagy szeretet kellett ahhoz, hogy annyira megalázza magát, hogy lejöjjön erre a bűnös földre, hogy itt megosszon velünk minden nyomorúságot, hogy felvegye a súlyos keresztet és azt hordozza értünk, hogy elszenvedje bűneinkért a kereszt és a kínhalál gyötrelmeit?
Az Ő szeretete önfeláldozó szeretet volt. Ő odaszentelte magát teljesen miérettünk. Bizony nincsen senkiben nagyobb szeretet annál, mintha valaki életét adja az ő barátaiért. Nincsen senkiben nagyobb szeretet annál, mint amilyen szeretettel a mi Urunk szeretett bennünket.
Az Abesszíniai háború (1935-36) idején történt, hogy a visszavonuláskor egy angol katonának eltört a lába. A visszavonuló csapat nem tudta a katonát magával vinni, viszont nem merte hátrahagyni sem, hogy az ellenség martaléka legyen. Bementek egy házba, ahol egy abesszin asszonyt találtak, akinek azt mondták: Vedd gondozás alá ezt az embert és mi ötször annyit fizetünk érte, mint amennyit más szokott fizetni.
Az ellenséghez tartozó asszony így felelt: A pénzetekért nem gondozom. Nekem nem kell a ti pénzetek. De hagyjátok itt nálam és az Istenem szeretetéért szívesen és örömmel viselem gondját.
Ilyen a Jézus szeretete. Mindenekfölött való, uralkodó, győzedelmes és áldozatos szeretetet. A legnagyobb szeretet Jézus szeretete.
Milyen a te szereteted? (Prókai Árpád)

A nap gondolata:

Ha bárhol emberrel találkozom, akárkivel, akinek emberarca van, meg kell értenem, hogy szeretnem kell őt. (Shürman)