„Miért nem élnek a te tanítványaid a vének hagyományai szerint, és miért étkeznek tisztátalan kézzel?" (Mk 7:5)
Igénkből az is kiderül, hogy egy egészen pici momentumból azonnal a lényegnél tud kikötni az ember. Mai Igénk egy kérdés, melyet a farizeusok és az írástudók tesznek fel Jézusnak. A tisztátalan kézzel evés azonban csak ürügy arra, hogy a vének hagyományaira terelődjön a szó. Sokszor kérdés az, hogy egy-egy helyzetből mit akar valaki kihozni igazán. Jelen esetben kapóra jött a kezet nem mosva étkező tanítványok „sarokba állítása", mely egyben a vének hagyományainak középpontba kerülését is eredményezte. Mert a farizeusok és az írástudók ezt tartották fontosnak.
Ha már az Ige szóba hozta, nekünk is érdemes kicsit elidőzni a hagyományok kérdésénél. „Hagyomány alatt általában az elődök örökségéből azokat a cselekvéseket, dolgokat értjük, amelyeket nemzedékről nemzedékre változatlan formában tesznek és készítenek az adott társadalom tagjai..." – írja egy hivatalos megfogalmazás.
Nemcsak a társadalom egészében, hanem kisebb-nagyobb közösségekben is vannak hagyományok. Ezek kialakulnak. Idővel. Azzá válnak, mert emberek azzá teszik. Egy idő után az is előfordul, hogy már nem tudjuk, hogy egy adott dolgot miért is csinálunk újra és újra ugyanúgy. A következő párbeszéd sokszor, sok helyen elhangozhat:
- „Miért csináljuk így?"
- „Mert így szoktuk."
- „De miért? Mi az értelme?"
- „Azt nem tudom…"
Tanúja voltam egy alkalommal annak, hogy újkenyér ünnepén egy településvezető a kenyérre keresztet rajzolt az ujjaival és azt mondta, hogy a nagymamája tanította rá és a miért csináljuk ezt kérdésre azt mondta: Mert így szoktuk. Ő maga egyébként nem hitt Istenben… Egy ilyen valós esemény éppen a kontrasztot mutatja meg arra nézve, hogy valami, mint hagyomány ott van, mert ott maradt valakinek az életében, de a lényegről nincs tudomása… (Katona Béla)
A nap gondolata:
Szívünk állapotáról nem szavaink, érzéseink, még csak nem is gondolataink vagy imáink tanúskodnak legtisztábban, hanem csakis gyümölcseink, azaz cselekedeteink. Ha tetteink nagy része önös érdekeinket szolgálja, s abban csak kevés helyet kap az embertárs s az Isten szolgálata, nem jó gyümölcsöt termünk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése