Keresés ebben a blogban

2018. szeptember 10., hétfő

2018-09-10

Isten fegyvere: az üdvösség sisakja

Az idvesség sisakját is fölvegyétek. (Ef 6,17a)
Pál apostol 1Thessz 5,8-ban az üdvösség sisakját a reménység sisakjának nevezi. „Sisak gyanánt az üdvösség reménységébe öltözzünk."
Mi az üdvösség? Az eredeti görög szó szerint megmentést, szabadítást jelent. Az eljövendő üdvösség, Urunk visszajövetelével lesz nyilvánvaló. A gonosz a világot tartja fogságban, és Istennek a világot ebből a fogságból kell kiszabadítania. Az üdvösséget Krisztusban, mint Szabadítóban kapjuk. Róla mondja az apostol: „Öltözzétek fel a Jézus Krisztust."
Ezért méltán azt is mondhatnánk, hogy Benne Isten egész fegyverzetét felöltöztük. A János evangéliumában ezt fejezi ki Jézus: „...és soha örökké el nem vesznek, és senki ki nem ragadja őket az én kezemből". (Jn 10,28)
Az üdvösség drága ajándék, és nemcsak az elkövetett bűnök bocsánatát jelenti, hanem azt az erőt is, mellyel a bűn jövendőbeli támadásával szemben megállhatunk. Továbbá jelenti azt a hitet, hogy harcunk győzedelmes harc, melyet lehetetlenség elveszíteni. (Prókai Árpád)

A nap gondolata:

Az Isten minden itt megtapasztalt áldása csak arra vezethet, hogy még inkább odameneküljünk Őhozzá, mindent továbbra is Őtőle várjunk, és hálával tudjunk élni azokkal. Ezért itt is az Úr Jézus Krisztusban, az örök élet tágasságában kell élni, birtokolni, bánni mindennel és mindenekkel. Jézus Krisztusra tekintve lehet mindent a maga helyén, az örök élet rendjében „kezelni".

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése