Az ÚR ezt mondta Abrámnak: Menj el földedről, rokonságod közül és atyád házából arra a földre, amelyet mutatok neked! …megáldalak és áldás leszel. (1Móz 12:1-2)
Mindenkinek van egy megszokott élete. Egy faluban vagy egy városban éljük az életünket, a mindennapainkat és tesszük (?) a dolgunkat. Bizonyos esetekben azonban Isten nagyon váratlanul megszólíthat, és arra kérhet, hogy indulj, menj egy másik helyre! Ilyenkor az a kérdés, hogy van-e elég hitünk az elinduláshoz. Bízunk-e az Úrban annyira, hogy a járt utat járatlanra cseréljük? Ábrahám (itt még csak Abrám) hitt az Úrnak és az Ő vezetésében, szavában bízva elindult. Bő hét éve az én életemben is volt egy ilyen esemény. (Persze tisztában vagyok vele, hogy engem nem lehet egy lapon említeni Ábrahámmal, a hit atyjával…) Volt egy bejáratott, kényelmesnek nevezhető életünk, szolgáltuk az Urat két gyülekezetben, de egyszer csak váratlanul küldött az Úr a teljesen ismeretlenbe. Elindultunk, de éreztük és érezzük az áldást. Testvér! Ha az Úr küld, akkor indulj! Nem maradsz magadra és nem fogod megbánni! Isten mindenütt Isten, bármerre mész is, ám ahová küld, oda menj, mert ott akar használni!
A nap gondolata:
Előfordul, hogy amire vágysz, ott van az orrod előtt. Csak ki kell nyitnod a szemed, hogy észrevedd. (Meg Cabot) |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése