Keresés ebben a blogban

2011. március 28., hétfő

2011-03-26

Aki tehát tudna jót tenni, de nem teszi: bűne az annak. (Jakab apostol levele, 4:17)
A Biblia szerint a tétlenség bűne legalább akkora, mint a rossz dolgok cselekvése – vagyis aki nem cselekszi a jót, ezzel cselekszi a rosszat.
Szörnyű, mikor segítségnyújtás helyett jókívánságokat mondunk, vagy elrebegünk egy könnyes imát ahelyett, hogy cselekednénk.
Mennyi jót kell cselekedünk? Elég egy jócselekedet naponta, és kiérdemeljük a Mindenható áldásait, esetleg a mennybe jutunk a végén? Ez nem tűnik rossz üzletnek, de Jakab apostol azt mondja: a jó cselekvésének ideje akkor van, amikor tudunk jót tenni.
Most épp tudunk-e? Jézusról azt tanítja a Biblia, hogy mindig jót cselekedetett. Legnagyobb jócselekedete az volt, hogy a bűnösöknek, vagyis mindannyiunknak járó ítéletet a kereszten magára vette, kiérdemelve számunkra az üdvösséget. Aki ebben hisz, jót akar cselekedni. Nem a büntetéstől való félelem miatt, hiszen a büntetést Jézus helyette is elszenvedte. Nem jutalomért, hiszen megkapta az üdvösséget, aminél nagyobb jutalom nem létezik. Hálából, örömmel cselekszik, mert jót tett vele az Isten. Egyszer élünk. Ne vesztegeljünk a tétlenség bűnében! Nézzünk körül a világban, az országban,  a szomszédságunkban vagy a családunkban – szükség van ránk. Jézus minden jót megtett értünk, és most kész általunk is cselekedni. Indulás!
(Forrás: www.mindennapi.hu )
A nap gondolata:
Jóllakott ember van elég, de becsületes annál kevesebb. (Gorkij)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése