Boldog ember az, aki az URat féli, sok örömöt talál parancsolataiban. (Zsoltárok 112:1)
Boldog, aki féli az Urat – olvashatjuk. A félelem nehéz, súlyos szó, elsőre talán nem is gondoljuk, hogy lenne valami köze az örömhöz és a boldogsághoz. A félelemhez ilyen dolgokat társítunk, mint félni valamitől, vagy valakitől. Lehet félni sorsszerűségtől, embertől, valamiféle büntetéstől. S ugyanígy vannak sokan, akik ezen gondolatot követve az istenfélelmet is úgy képzelik, mint Istentől való rettegést és félelmet. Mégis, miért használja az Ige, és a régi istenfélő emberek is ezt a kifejezést: istenfélelem? Nyilván nem negatív hangvétellel értik ezt. Hiszen ez nem azt jelenti, hogy félnünk kellene Istentől, mert Ő Jézus tanítása szerint egy szerető mennyei Édesatya, aki az embernek nem rosszat, hanem kizárólag jót akar. Ő olyan Isten, aki megbocsátja a bűnt – olvassuk több helyen a Szentírásban. Ezért Isten nem egyenlő egy keleti despotához hasonlítható uralkodóhoz, aki szeszélyesen, kiszámíthatatlanul és kárt hagyva maga mögött, úgy uralkodna. Isten minden jó forrása és jó adomány szerzője. (Berencsi Balázs)
A nap gondolata:
Bizonyos, hogy az ember tiszta önismeretre csak akkor jut el, ha előbb Isten ábrázatát vizsgálja, s Isten belső szemléletéből tér önvizsgálatra. (Kálvin János)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése